Szombaton elstartolt a Dancing with the Stars hamardik évada, melyben egyebek között olyan sztárok pattantak a parkettre profi táncosok oldalán, mint Csobot Adél, Vavra Bence, az exatlonos Pap Dorci, valamint Somhegyi Krisztián, de Berki Mazsi, Zimány Linda és Rubint Réka és azok között szerepel, akik szeretnék megmutatni, mit is tudnak. Utóbbi, azaz Rubint Réka a korábbi győztes, Andrei Mangra oldalán szerette volna megcsillogtatni a tehetségét, ám sajnos a nézők döntésének értelmében már az első adás végén búcsúzniuk kellett.

Rubint Réka és Andrei Mangra búcsúzott

Már a harmadik évadával borzolja a kedélyeket a TV2 táncos műsora, a Dancing with the Stars. Idén újabb 12 hazai sztár mutathatja meg a táncparketten a tehetségét, ebben pedig profi táncosok lesznek végig a segítségükre. Szombaton el is startolt a műsor, ám mint ahogy ez lenni szokott, már az első adás végén valakitől búcsúzni kellett: a tánctól Rubint Réka és Andrei Mangra búcsúztak. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megdöbbentő

Ez már csak azért is megdöbbentő, hiszen Andrei az előző két évadban is szerepelt, ráadásul csodás eredményekkel, hiszen az első szériában a telenovella sztár, Gabriela Spanic oldalán a második helyig menetelt, míg tavaly Tóth Andival hétről hétre felszántották a színpadot, végül pedig meg is nyerték a műsort.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Korábbi sikerek

Andrei korábban, külföldön is szerepelt hasonló műsorban, rendre jó eredményekkel, így igazán meglepő, hogy Rékával már kapásból az első adásban kiestek.

Ráka sem érti, mi történt

 A páros a szombat esti adás után Gelencsér Tímeának beszéltek arról, milyen érzésekkel távoztak a színpadról. Elmondásuk szerint meglepte őket, hogy nekik kellett először távozni és kicsit csalódottak is voltak miatta. 

Döntőig akart menetelni

A fitneszedző arról is beszélt, nagyon szeretett volna a döntőig eljutni, és úgy gondolja, ehhez minden megvolt benne. De szerinte minden okkal történik, és a történteknek így kellett lennie. 

Megszólalt Andrei Mangra is

„Én ezt egy leckének veszem a magánéletemben, de hogy itt mi történt pontosan, nem tudom. De legalább eddig élveztük” – mondta Andrei a kiesést követően.

Schobert Norbi kiakadt

A kiesés kapcsán Réka férje, Schobert Norbi azonban alaposan kiakadt, közösségi oldalukon osztotta meg a gondolatait. „Szerintem Adél mögött, aki hosszú évekig volt profi táncos , Andrej és Réka produkciója volt a második értékelhető tánc. Igazi tánc.” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Felhívás keringőre

„Nem show, díszlet, háttértáncos, hanem színtiszta meló! Elfogadom a döntést, mert az élet néha igazságtalan. Azt is el kell fogadni. Soha ne adjátok fel! Ahogy a Feleségemet ismerem, ez a helyzet lesz csak igazi felhívás a keringőre.” – írta a posztban.

Kiemelt kép: Schobert Norbi és Rubint Réka – Forrás: TV2