Péntek reggel egy videóval jelentkezett Gulyás Márton, aki elmondta, hogy miért tűnt el a választások után a Partizán adásaiból. A népszerű riporter nyílt szívműtéten esett át, hónapok óta lábadozik, egy hosszabb rehabilitáción is túl van. Gulyás Márton bejelentette, szeptember 1-től lemond a Partizán főszerkesztéséről is. 

14 éve diagnosztizálták a betegséget 

Gulyás Márton az országgyűlési választást követően egészségi okokra hivatkozva egy időre visszavonult, így május óta nem láthatták a nézők a Partizán műsoraiban. A péntek reggel közzétett videóban elmondta, tizennégy éve diagnosztizáltak nála szívritmuszavart, amit kordában tudtak tartani különböző kezelésekkel, ám tavaly ősszel az állapota jelentősen romlani kezdett. Éppen a választási kampány alatt újult ki a ritmuszavar nála, amivel együtt levertséget, légszomjat tapasztalt, a közéleti eseményekből viszont nem szeretett volna kimaradni. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!

A Honvédkórházban műtötték 

Végül a választás után ismét komolyabbra fordult a helyzet, az orvosai pedig egy új műtéti eljárást javasoltak, amelyet a Honvédkórházban végeztek el. „Tökéletesen sikerült az operáció, kiváló állapotban vagyok” – számolt be Gulyás a többórás nyílt szívműtétről. A nyári hónapokat rehabilitációval töltötte, mint mondta, ez privilégium, hiszen sok betegtársa ezt nem engedhette meg magának. Gulyás Márton a balatonfüredi szívkórházban lábadozott. 

Saját műtétjét is leforgatta 

A műtét és a lábadozás időszaka alatt Gulyásnak lehetősége nyílt egy új dokumentumfilm-projekt elindítására is, amihez a témát a saját betegsége adta. Az új „A magyar szív” című film a hazai szív- és érrendszeri megbetegedések helyzetét vizsgálja, bemutatva a háttérben dolgozó szakemberek munkáját és a ritkán látott orvosi beavatkozásokat. A produkció különlegessége, hogy Gulyás a saját szívműtétje pillanatait is megörökíti, amikor a szíve először kezdett újra önállóan verni.


Tudtad?

A BudapestKörnyéke.hu hírportált százezrek olvassák. Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Telex, Index vagy a Blikk. A Facebookon már 248 ezres a követőtáborunk. A hirdetőink tudják, hogy helyben hirdetni a leghatékonyabb. Nálunk gyorsan elérik a főváros és az agglomeráció 3 milliós lakosságát.


 

Lemond a főszerkesztőségről

Gulyás Márton azt is bejelentette, hogy szeptember 1-jétől lemond a Partizán főszerkesztéséről, helyét Földiák Vince veszi át, ő továbbra is az alapítvány kuratóriumi elnöke marad. Külön köszönetet mondott a munkatársainak és a támogatóknak, akik biztosították, hogy a szervezet működése az ő távollétében is zavartalan marad. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!

Gulyás Márton bejelentése a Partizánba

Kiemelt kép: Gulyás Márton – részlet a videóból