Február vége óta várta a Bangó család, hogy végre kiderüljön, valóban a fél éve eltűnt édesanyjuk holttestét találták-e meg lakóhelyétől néhány kilométerre. A DNS-teszt most beigazolta félelmüket: a szeretteitől távol Bangó Istvánné Mária maradványait találták meg vadászok.

Szeptemberben tűnt el

A BudaPestkörnyéke.hu írta meg, hogy az asszony 2022. szeptember 26-án, délelőtt fél tizenkettő körül indult el a Gősfa mellett található Csöngedben lévő otthonából, hogy megkeresse a kutyáját. Az állatot imádták a férjükkel, ezért leginkább bent tartották a házban. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Csak a kutyáját kereste

Az állat ennek ellenére szeretett elkóborolni. Tavaly ősszel is ez történt, ám ezúttal csak a házaspár kutyája tért haza, Mária soha többé. „Egy falubeli elmondta, hogy fél 12-kor találkozott vele a földúton, az erdő mellett. Neki is elmondta, hogy csak a kutyát jött megkeresni és hazavinni. Piros nadrágot, szürke felsőt és fehér cipőt viselt, és kutya póráza is nála volt” – nyilatkozta korábban Mária lánya, Mira

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Egy póráz és egy szál cigaretta

Szerinte az anyja valóban csak a kutyát ment el megkeresni. Úgy véli, ezzel magyarázható az is, hogy okmányokat, kézpénzt és bankkártyát sem vitt magával. Az asszony mindössze egy pórázzal és egy szál cigarettával indult az eb keresésére.

Szinte azonnal elkezdték keresni

„Nagyon nehezen járt, így messze nem juthatott, a falubeliek pedig már két órával később keresni kezdték, a rendőrség pedig négy óra múlva. Azóta a rendőrök nyomkövető kutyákkal, drónokkal is próbálkoztak, mi pedig – a rendőrséggel együtt – többször is szerveztünk nagyszabású kutatásokat, valamint a fényképét is kiplakátoltuk, de nem jártunk sikerrel” – nyilatkozta akkor az eltűnt asszony lánya.

Nem találták meg

A rokonai szerint az asszony egészségi állapota miatt nem juthatott messzire, ám hiába eredtek gyorsan a nyomába, nem találták meg őt.

Emberi maradványokra bukkantak

Ahogy azt megírtuk, fél évvel később, február 17-én Gősfa külterületén a vadászok emberi maradványokra bukkantak. Akkor csak feltételezni lehetett, hogy az eltűnt asszonyt találták meg, az azonosítás ugyanis hosszabb időt vett igénybe.

Megérkezett az eredmény

A holttesttől DNS-mintát vettek, amelynek az eredménye másfél hónappal később megérkezett. A teszt egyértelműen bizonyította, hogy Bangó Istvánné Mária holttestét találták meg Gősfa mellett. „Külföldön tartózkodtam, amikor megérkeztek az eredmények. A boncolási jegyzőkönyv másolatát láttam, abban az áll, hogy keringési és légzésleállás okozta anyukám halálát” – mondta a Borsnak az elhunyt asszony lánya.

Hat kilométerrel arrébb találták meg

Bár a család értesült a szörnyű hírről, az asszony halálának körülményei még így is sok kérdést vetnek fel. „Az anyukámat 6 kilométerrel odébb találták meg. Ez nagyon sok kérdést felvet bennem, amikre talán sosem kapok választ” – árulta el Mira, hozzátéve, hogy nagyon megviselte őket a várakozás, amíg a teszt eredménye megszületett.

Tisztességesen eltemetni

„Nyilván legbelül tudtam, hogy anyukám az, de ha csak egy százalék esély is van arra, hogy nem anyu, akkor igazából csak tétlenül várakozok és hetekig áll a keresés. A lényeg, hogy most már megvan, így számomra az a legfontosabb, hogy tisztességesen eltemessük, hadd nyugodjon békében” – zárta szavait az elhunyt asszony lánya. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció