A természetben nem nagyon találunk olyan megoldást, hogy egy helyen csak egyféle növény élne. A bölcs természet ezt gondosan elrendezte, nem csak azért, hogy gyönyörködhessünk májusban egy pompás rét látványában. Ha permetezés nélkül szép és egészséges kertet szeretnél, érdemes tudni, melyik növényt hova kell ültetni a kertben.

A kertben is érdemes törekedni a megfelelő növénytársításra. Vannak növények, amelyek serkentőleg hatnak egymásra, míg mások ki nem állhatják társaikat. Ha ezeket figyelembe vesszük, gazdagabb és szebb lesz a kis ház körüli birodalmunk.

A zöldségágyásokba ültetett virágzó aromás fűszer-és gyógynövények odavonzzák a megporzókat – amelyekből mostanában egyre kevesebb van – és így nagyobb termésre számíthatunk. Amikor kiszaladunk egy pár salátalevélért vagy kirángatni egy paszternákot, nem fogunk könnyen elfeledkezni mellé egy kis bazsalikomot vagy kakukkfüvet tépni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az szinte már közhelynek számít, hogy a zöldhagyma a sárgarépának kiváló társnövénye. De a szamóca, vagy más néven földieper is meghálálja a hagyma, fokhagyma közelségét. A ribizlibokor örül a fehér ürömnek, a málna meg a füge a kerti rutának.

Büdöskét a paradicsom és a saláta mellé

A paradicsomok mellé ne kerüljön se burgonya, se káposztaféle, ellenben a tövek közti büdöske, leánykori nevén bársonyvirág nagyon jót tesz nekik. A kis sárga virágok gyökerének váladéka távoltarja a fonálférgeket.

A zöldséges ágyásban a majoránnának és a szurokfűnek mindenképpen csináljunk helyet. A különféle kakukkfüvek pedig a káposztafélékkel élhetnek vegyes házasságban boldogan. A fák tövéhez kerti sarkantyúka-tányér való, e különleges, sárgavirágokkal ékes növény néhol pücüllő névre hallgat. Ha nem lesz teli levéltetvekkel, salátának le is szüretelhető a levele, virága.

A kukorica, bab és tök szereti egymást

A nagyanyám a kert végébe rendre kukoricát vetett. Amikor úgy bő arasznyira megnőtt, futóbab magok kerültek a tövéhez, egy-két héttel később meg tök magját dugta a földbe. A bab felfutott kukoricára, a tök szétterülő leveleivel beárnyékolta a talajt – csuda jól éltek így, hárman együtt.

Rózsák mellé levendulát

Saját tapasztalatom szerint a rózsákat jó a levendulabokrok közé ültetni, és kell közé néhány jó erős tő zeller. Ettől lesz gazdag, egészséges virágzás – no, meg a finom, természetes tápanyagoktól.

Egy balkonládán belül is köthetünk jó házasságokat: ilyen például a mini paradicsom-bazsalikom kombó – ha még egy szurokfű, vagyis oregánó is kerül mellé, egy pizza-fűszer ládánk lesz. Hasonlóan kellemes kettős a begónia- büdöske variáció, amely színpompás és ravaszul bírja a tikkasztó nyarat.

Pitypangból tápanyag

A pitypang a kertben igen megosztja a társadalmat, az általa termelt etilént sem minden növény szereti, ezért inkább keressünk neki egy eldugott helyet, ahol bátran bóbitázhat. Szükség van rá, a pongyola pitypangra, mert ha megerjesztjük, igen jól használható, növekedést serkentő tápoldatot készíthetünk felhasználásával.

Ugyanígy hasznos a csalán is – de nem az ágyásban, mert intenzíven kúszó gyökerei eleszik a tápanyagot a haszonnövényektől – bár ahogyan a nagy klasszikus, Shakespeare írta az V. Henrik című drámában: csalán között nő a szamóca, lehet ezzel is próbálkozni. Ne csak az évszázados paraszti tapasztalatokra hagyatkozz, mert lehet, hogy a te kertedben éppen az uborkával lesz jóban a kapor – míg másnál meg ki se kel.

A növények persze nem csak egymás mellé ültetve hatnak egymásra, de készíthetünk belőlük növényi tápoldatokat, permetező szereket. Hamarosan ezekről is írok bővebben, addig is további kerti ötletekkel vár a www.rozskunyho.hu oldal.

Halmos Monika, fitoterapeuta, food stylist, az ehető virágok hazai szakértője

Halmos Mónika – Forrás: Rózsakunyhó.hu

Az általa alapított Rózsakunyhó Alkotóműhely az igazi zöld gondolatok ötlettára. Több, mint két évtizede kutatja az ehető virágok és vadnövények világát, több mint 80 megjelent szakácskönyv fémjelzi nevét. Könyvei az egészséges táplálkozást, a fenntartható kertművelést, a klímabarát konyhát tartják szem előtt, de betekintés adnak a vadnövénygasztronómia és az otthoni környzetebarát vendéglátás világába is.

Előadásokat, kertlátogatásokat, kóstolóprogramokat tart, workshopokon adja át a tudást az érdeklődőknek a kert és konyha témakörökben, rendszeres beszélgetőtársa több rádióműsornak, tévéműsorai vannak. Könyvei egy része német nyelven is elérhető, rendszeres résztvevője a grazi szakácskönyvfesztivál színpadának. A fiatalabb korosztályt értékes és hiánypótló életvitel- zöld háztartástan gyakorlati útmutatásokkal célozza meg.

Írásainak illusztrációi saját kis fotóstúdiójukból kerülnek ki, ahol rendszeresen kiscsoportos ételfotós kurzusokat is tartanak. Virágos birodalma Sóskúton található, az „Ehető virágok kertje” méhbarát, természetközeli biokert, ahol ehető virágok és gyógynövények nőnek. Ezekből készült termékei a természet patikájának és luxusának ínyencségei a Rózsakunyhó.hu oldalon nézhetők meg.

Fotók: Halmos Mónika képei