Borzalmas tragédia rázta meg az országot pár napja, egy Olaszországba szökött magyar anya brutális kegyetlenséggel végzet kétéves kisfiával, azt követően, hogy a bíróság arra kötelezte, haladéktalanul adja át a gyermeket az édesapjának. Most újabb közleményt adott ki a magyar rendőrség a gyilkosság előzményeivel kapcsolatban.

Megszökött a gyerekkel

Amint arról a Kékvillogó is beszámolt, a nőnek a magyar bíróság döntésének értelmében péntek délután át kellett volna adnia a gyermeket a budapesti apának, azonban ezt nem tette meg. A nő Olaszországba szökött a kisfiúval, akivel több késszúrással végzett, majd bevitte egy Lidl áruházba a halott vagy még haldokló kicsit és a kasszaszalagra helyezte. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Az apánál helyezték el ideiglenesen a gyermeket

A bíróság egyébként pár hete döntött arról, hogy ideiglenesen az apánál helyezi el a gyermeket, azonban az anya ebbe képtelen volt beletörődni, ezután szökött a kicsivel az olaszországi Perugiába, olasz médiaértesülések szerint egy ismerősénél húzta meg magát.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Fotókat készített

Az anya, miután a kétéves kisfiút brutális módon kivégezte, a gyermek holttestéről fotókat készített, amiket aztán elküldött az Apák az Igazságért Közhasznú Egyesület elnökségének egyik tagjának, Kalmár Lászlónak – azzal a szöveggel, hogy a gyermek most már senkié nem lesz. A fotókat Kalmár László küldte tovább a gyermek édesapjának.

Az apa bejelentést tett

A rendőrség korábbi beszámolója szerint egy férfi 2021. szeptember 29-én jelentette be a rendőrségen, hogy korábbi élettársa a kilenc nappal korábban hozott bírói végzés ellenére nem adta át neki közös gyermeküket, hanem Olaszországba utazott vele. A Budapesti Rendőr-főkapitányság 13. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú elhelyezésének megváltoztatása bűncselekmény miatt indított nyomozást.

Körözni kezdték Katalint

A 44 éves, magyar állampolgárságú nő körözését még aznap elrendelték, valamint felvették a kapcsolatot a gyámhatósággal. Amikor a nő 2021. október 1-jén a kétéves kisfiú megöléséről küldött üzenetet az apának, a Budapesti Rendőr-főkapitányság haladéktalanul megkezdte az adatgyűjtést, közben folyamatosan kapcsolatban állt az olaszországi hatóságokkal, akik el is fogták az asszonyt.

Új rendőrségi közlemény

A rendőrség egy új közleményt adott ki ma délután: a kisfiú édesapja szeptember 22-én Budapesten kért rendőri segítséget, mert korábbi élettársa a szeptember 20-án hozott bírói végzés ellenére nem adta át neki közös gyermeküket. A XIII. kerületi rendőrök a helyszínen megtették a szükséges intézkedéseket: ellenőrizték a lakást is, de az anya és a gyermek nem voltak otthon.

Nem tudták hol lehet

„Azt sem az apa, sem a korábbi élettárs idős édesanyja nem tudták megmondani, hogy hol lehet a nő és a gyermek. A kiskorú elhelyezésének megváltoztatása bűncselekményre ekkor nem merült fel gyanú, tekintettel arra, hogy ezen bűncselekmény megvalósulásának törvényi feltétele, hogy a gyermeket az elhelyezés tartós megváltoztatása céljából viszik el, vagy tartják rejtve” – írja a rendőrség.

Nem volt megállapítható a bűncselekmény

Az apa szeptember 23-án bejelentést tett a XIII. kerületi rendőrségen ahol megismételte az általa előző nap a helyszínen elmondottakat. Bűncselekmény gyanúja továbbra sem volt megállapítható.

Azonnal elfogatóparancsot adtak ki

Amikor az apa szeptember 29-én tett feljelentésében elmondta, hogy információi szerint a nő Olaszországba vitte a kisfiút, a XIII. kerületi rendőrkapitányság azonnal elrendelte a büntetőeljárást, nemzeti elfogatóparancsot adtak ki a nő ellen, egyben felvették a kapcsolatot a gyámhatósággal – közölték. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Kiemelt kép: rendőrautó – Forrás: BPK