A kerület első embere sajnálja, amiért egyesek inkább a magas szállodáknak örülnének, mint sem egy ilyen létesítménynek. Többek közt megújultak a sportpályák, a sétányok és lett egy új, Dunára néző fedett terasz.
Másfél évig tartottak a munkák
Ünnepélyes keretek között átadták szombaton a felújított Kolonics György Szabadidőközpontot Csepelen. A korábban ötven éven át itt működő ifjúsági tábor másfél év alatt szépült meg a Kis-Duna parton – írja a Magyar Távirati Iroda (MTI).
Ilyen terveket nem fog támogatni az önkormányzat
„A Kis-Duna part közvagyonként a csepelieké marad, a csodálatos környezetben fekvő központ az itt élők szabadidő- és sporttevékenységét szolgálja ezentúl is. Olyan fejlesztést, amelyet a 21. kerületiek elsöprő többsége elutasít, nem fog támogatni az önkormányzat” – jelentette ki megnyitó beszédében Borbély Lénárd csepeli polgármester.
Végre megvalósult
Emlékeztetett. 2022 elején úgy döntött a helyi önkormányzat, hogy közösségi tervezésbe kezd, és megkérdezi a csepelieket, milyen fejlesztést látnának szívesen ezen a területen. „A megkérdezettek elsöprő többsége nyilatkozott úgy, hogy a régi szabadidős és sportfunkciók maradjanak meg, és ez most végre megvalósult” – fogalmazott.
A bejárat
Döntések a közösség érdekében
Hozzáfűzte, 2022-ben ismét kísérlet történt arra, hogy magas épületekkel építsék be a Kis-Duna partot, de ezt is sikerült megakadályozni. „Sajnálom, hogy vannak néhányan, akik nem örülnek a mostani fejlesztésnek, és szívesebben láttak volna itt tizennyolc méter magas szállodákat. A mai nap is példázza, hogy csak a közösség érdekében lehet és érdemes döntéseket hozni”.
Róla nevezték el
A Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág mellett, a Hollandi úton 4,5 hektáron elterülő Kolonics György Szabadidőközpont korábbi neve Csepel Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpont volt. A felújított és kibővített létesítmény a kétszeres olimpiai, 15-szörös világ- és háromszoros Európa-bajnok kenusról kapta a nevét. Kolonics György tizenöt éve hunyt el.
A felszentelés sem maradhatott el
Az átadóünnepségen Borbély Lénárd csepeli polgármester, Török László, a Csepellel testvérvárosi kapcsolatban álló Nagyszalonta polgármestere, valamint a Kolonics család megjelent tagjai közösen vágták el a nemzeti színű szalagot, majd Zámbó Károly atya felszentelte a központot.
Ezek újultak meg
A felújítás során megújultak a zöldfelületek, a sétányok, a sportpályák, korszerűsítették a négy bungalót, új szállásépületet húztak fel, az öltözők mellett közösségi tér is létesült Dunára nyíló fedett terasszal.
Az átadás pillanatai
(Cikkünkben használt képeink forrása: MTI/Illyés Tibor.)