Beszakadt az aszfalt és elnyelt a föld egy autót a napokban. Vértesi Philip épp a napi ügyeit intézte, amikor megtörtént a váratlan eset. A nyírmártonfalvai férfi szerint abszurd volt a helyzet, és örül, hogy szerencsésen megúszta a történteket.

Hiába kiabáltak neki

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról, hogy elképesztő baleset történt csütörtökön: beszakadt az egyik forgalmas út és elnyelt egy személyautót Debrecenben. A BMW sofőrjének hiába kiabáltak az ott élők, hogy fékezzen, már késő volt. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. 

Az anyósülésen át szállt ki

A civishir.hu hírportál tudósítása szerint itt szinte hetente van csőtörés, vélhetően ez okozhatta balesetet, amelyet egy szemtanú úgy írt le, hogy a BMW alatt egyszer csak elkezdett hajolni az aszfalt, és „elnyelte a föld”. Személyi sérülés szerencsére nem történt, a sofőr az anyósülés felől hagyta el a járművet. Az anyagi kár viszont jelentős, és vélhetően a BMW tulajdonosának is álmatlan éjszakákat okoznak a történtek.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

„Egészen abszurd jelenet volt”

„Épp a könyvelőhöz mentem, amikor ez megtörtént – mesélte a fiatal férfi. – Nem tudom, ez történt-e már meg valakivel, egészen abszurd jelenet volt. Nem szegtem szabályt, nem ült mellettem senki szerencsére, és nekem sem esett bajom. Lehetett volna más is a forgatókönyv, így csak örülni tudok.”

„Mintha lifttel mentem volna a mélygarázsba”

„Abban a pillanatban, hogy lefékeztem, mintha egy lifttel mentem volna a mélygarázsba. Az ijedtséget egyedül az adta, hogy nem tudtam, meddig utazok lefelé. Végül egy gödörből kukucskáltam ki, és csak arra tudtam gondolni, hogy hogyan fogok onnan kimászni” – tette hozzá a BMW tulajdonosa.

Nem volt idő leblokkolni

Egy ember azonnal a segítségére sietett, feltérképezve a helyzetet. Bár csak az anyósülés oldaláról tudott kiszállni az autóból, leblokkolni sem volt ideje: egyből azt tervezte, hogyan tudja folytatni a napi teendőit, mert időre kellett mennie, írta meg a dehir.hu.

A cég ügyei jártak a fejében

„Az építőipari cégem ügyei jártak a fejemben. Szerencsére volt annyi eszem, hogy a könyvelőhöz készülve egy mappába tetteim a dokumentumaimat. Azt végül ki tudtam pakolni gyorsan, összeszedtem magam és kimásztam a járdára” – fűzte hozzá a fiatal vállalkozó.

Nem tudta felhívni az édesapját

A férfi, ahogy kikászálódott az autóból és megnyugodott, fel akarta hívni az édesapját, ám úgy gondolta, elsőnek csak a fotókat küldi el. Abban a pillanatban le is merült a telefonja. „Volt nagy idegeskedés. A kocsi egy lyukban, a fia sehol a fotón. A testvérem végül fél órán belül odaért, felhívta és megnyugtatta őt, és a család többi tagját is, akik addigra már látták a hírekben az esetet” – idézte fel a történteket.

Rendezik a kárát

Az autót kárszakértő vizsgálja, de a város illetékesei biztosították arról a férfit, hogy teljes mértékben rendezik a kárát. „Egy éve van meg az autó. Vicces belegondolni, ha egyszer eladnám, a leírásban az „enyhén sérült” megfogalmazásnál koccanásra, rossz parkolásra gondolnának az emberek, nem arra, hogy ez az autó szakadt be a Rakovszkyn úton” – emelte ki a férfi.

KI fizet ilyenkor?

Bár a Debrecenben pórul járt férfi kárát rendezik, érdekes a kérdés, hogy egy ilyen esetben ki fizeti a költségeket. A szakértők szerint a gépjármű-felelősségbiztosítás alapvetően az egymásnak okozott károkra fizet, amennyiben ütközés vagy karambol történt. Elemi kár vagy vis major helyzetnek minősülő esetben a leggyorsabb pénzhez jutási lehetőség, ha teljes körű cascóval rendelkezik az autó tulajdonosa. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. 

Kiemelt kép: elnyelte az út a BMW-t. Fotó: Cívishír/Fogarasi Renáta