Váratlanul Orbán Viktor is megjelent a csütörtöki Kormányinfón, ahol személyesen kérdezhetnek az újságírók. Szóba került Mészáros Lőrinc gazdagodása, a foci és a Fudan Egyetem mellett a ferihegyi reptér is.

Tulajdonosváltást szeretne Ferihegyen

A ferihegyi repülőtér kapcsán a miniszterelnök elmondta, hogy a kormányzásának alapeleme, hogy a nemzetgazdaság szempontjából fontos vállalatok magyar többségi tulajdonba kerüljenek. Orbán Viktor szerint a repülőtér is ilyen. Ezzel arra utalt, hogy jónéven venné, ha a jelenlegi külföldi helyett magyar irányítású lenne Budapest Airport.

Népszavazás a Fudan Egyetemről

A Fudan Egyetem budapesti capmusáról a miniszterelnök azt mondta, hogy politikai kérdés lett az ügyből. Jelenleg sok szám repked a levegőben azzal kapcsolatban, hogy mennyibe kerül. Ha lesznek végleges adatok budapesti helyi népszavazáson kell megkérdezni a fővárosiakat arról, hogy legyen-e Fudan Egyetem a városban vagy sem. Arra a kérdésre kitérő választ adott, ha a budapestiek elutasítják, hol épülhet majd meg az egyetem. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Még 17 millió adag vakcinát várnak

Orbán Viktor a rendkívüli sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az egyéni felelősség kérdésre az oltás ügye, akik nem oltatták be magukat, azok veszélyben vannak. Kérte őket, hogy oltassák be magukat. A vakcinatartalékokat illetően elmondta, hogy nyugati vakcinából még 17 millió adag érkezik. „Mindenkit képesek vagyunk akár negyedjére is beoltani.” – mondta.

Magyarországon is engedélyezik a 12-16 év közöttiek oltását

A kormány tegnap döntött arról, hogy engedélyezi a 12-16 év közöttiek oltását. A szülők dönthetik el, hogy beoltatják- e a kiskorú gyermekeiket.

Bevonják a védettségi igazolványát

137 ezer ember nem vette fel a második oltást. Aki nem veszi fel a második oltását, elveszíti az első oltása utáni védettségi igazolványát – jelentette be a miniszterelnök.

Nemzeti konzultáció jön

Nemzeti konzultációt indítanak, mert minden egyes válságkezelésnél így tettek, jelentette be Orbán Viktor. „Ennek segítségével szeretnének majd döntést hozni a gazdaság újraindításról, a magyar gazdaság megerősítésről”.

Rendkívüli szabadság

Orbán Viktor elmondta, tíz napos rendkívüli szabadságot kapnak azok, akik részt vettek a koronavírus-járvány elleni védekezésben. 

Nem lehet pénzre váltani

Gulyás Gergely hozzátette, hogy ezt a tíz napot kötelező mindenkinek kivenni, nem lehet pénzre váltani, vagyis a munkáltató nem fizeti ki. Jövő év decemberig lehet kivenni.

A szurkolókkal ért egyet

A focimeccsek előtti térdeléssel határozottan nem ért egyet Orbán Viktor, szerinte nincs helye politikának a sportban. Arról beszélt a miniszterelnök, hogy a magyarok csak három esetben térdelnek le: az Isten előtt, a hazájuk előtt, és ha megkérik a szerelmük kezét. Minden más eset Magyarországon idegen, mert mi soha nem voltunk rabszolgatartó nemzet, nem tudjuk átérezni azt a morális terhet, mellyel azoknak az országoknak kell élnie, ahol ez jelen volt. Orbán a szurkolókkal ért egyet.

Mészáros Lőrinc gazdagodása

Az RTL kérdésére Orbán Viktor azt mondta, hogy a 100 leggazdagabb listáján még mindig több a baloldali, mint a jobboldali üzletember. „Jó lenne, ha ez egyensúlyban lenne”. A miniszterelnök nem tudott arra válaszolni, hogy Mészáros Lőrinc cégei mennyi állami támogatást kaptak a járvány alatt. Azt javasolta az RTL riporterének, hogy ezzel a kérdéssel forduljon az érintett céghez.

Mészáros Lőrinc a leggazdagabb magyar

Immár Mészáros Lőrinc vezeti a magyarországi milliárdosokat felsoroló listát. Egy évtizednyi vezetés után Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója a második helyre került – derül ki a pénteken megjelent A 100 leggazdagabb 2021 című kiadványból. Az idei listára hét új szereplő került fel. Mészáros Lőrinc vagyonát 455 milliárd forintra becsülik.

Külföldi utazás, nyaralás

A magyarok legtöbb turisztikai célpontja Orbán Viktor szerint rajta van azon országok listáján, akikkel már kétoldalú megállapodást kötött Magyarország a védettségi igazolvány kölcsönös elfogadásáról. A miniszterelnök arra számít, hogy előbb-utóbb minden országba lehet majd utazni, szerinte a többi ország is eljut majd az átoltottságnak arra a szintjére. Ő már csak azért is reméli, mert kínai vakcinával oltották. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Orbán Viktor és Gulyás Gergely a Kormányinfón – Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd