Gyermekvédelmi népszavazást kezdeményez a kormány – jelentette be közösségi oldalán Orbán Viktor. Összesen öt kérdés lesz. Közben Karácsony Gergely is bejelentette, hogy ő is népszavazást kezdeményez a Fudan Egyetem, az autópálya koncesszió ügyében, illetve az ingyenes antitest-szűrés miatt.

Brüsszel megtámadta Magyarországot

Brüsszel megtámadta Magyarországot a gyermekvédelmi törvény miatt, mert sérelmezi azt, hogy nálunk nem lehet az mint ami Nyugat-Európában állandósult, vagyis, hogy az LMBTQ aktivisták bejárnak az iskolákba, óvodákba.  Nálunk is ezt akarják – kezdte közösségi oldalára feltöltött videójában bejelentését Orbán Viktor. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Népszavazást kezdeményez

A kormány úgy döntött, hogy népszavazást kezdeményezünk öt kérdésben. Ezek a következők” – mondta Orbán Viktor, majd felsorolta a kérdéseket, amik az alábbiak.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ezek lesznek a kérdések

1. Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozásokat tartsanak?

2. Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?

3. Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhető legyenek nemátalakító kezelések.

4. Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?

5. Támogatja-e Ön, hogy a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg? – olvasta fel a kérdéseket Orbán, aki azt kérte, hogy mindenki mondjon nemet a fentiekre.

Kötelezettségszegési eljárás

Az Európai Bizottság több kötelezettségszegési eljárást is indít Magyarország és Lengyelország ellen az esélyegyenlőség és az alapvető jogok védelmében – közölte múlt héten az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete.

LMBTIQ törvény

„Magyarország esetében az EB egyrészről azt a közelmúltban elfogadott törvényt kifogásolja, amely megtiltja, illetve korlátozza a 18 év alattiak hozzáférését »a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását vagy a homoszexualitást megjelenítő vagy népszerűsítő«️ tartalmakhoz; a másik eljárás az LMBTIQ-vonatkozású gyermekkönyvekben kötelezően feltüntetendő felelősségkizáró nyilatkozat kapcsán indul” – írták.

Karácsony Gergely is népszavazást kezdeményez

Orbán Viktor bejelentésével szinte egyidőben Karácsony Gergely a következő bejegyzést tette közé: „Reggel 8 órás hatálybalépéssel kijött egy rendelet, amely szerint végre országos népszavazás kezdeményezhető. Ennek alapján országos népszavazást kezdeményezek arról, hogy a kínai egyetem helyett a Diákváros épüljön meg Budapesten, hogy a kormány ne adhassa el az autópályákat és hogy legyen általános, ingyenes antitest-szűrés minden 60 év feletti honfitársunknak”.

Nem hagyták jóvá a helyreállítási tervet

A jogállamiság rendszerszintű problémái miatt az EB nem fogadja el azt a helyreállítási tervet, amiben Magyarország 2500 milliárd forintnyi vissza nem térítendő forrásra tart igényt, írta kedden az EUrológus a Hvg.hu-n.

Igazságügyi reform és korrupció

Didier Reynders jogérvényesülésért felelős uniós biztos azt nyilatkozta, mindaddig nem fogják elfogadni a tervet, amíg a magyar kormány nem hajt végre igazságügyi reformot, hogy ne merülhessen fel kétség az igazságszolgáltatás függetlenségével és politikai befolyástól való mentességével kapcsolatban, illetve amíg nem ad megfelelő garanciákat arra, hogy a nemzeti hatóságok kivizsgálják az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által feltárt korrupciós ügyeket.

Felfüggesztették a terv elfogadását

„Biztosak akarunk lenni abban, hogy Magyarországon az uniós költségvetést védő rendszer elegendő garanciát nyújt, és elkezdődnek-e reformok az Európai Szemeszter ajánlásainak végrehajtása érdekében. Ezért függesztettük fel a helyreállítási alap elfogadását. Ugyanerről lesz szó a jogállamisági mechanizmusnál is.” – mondta az uniós biztos. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Karácsony Gergely és Orbán Viktor – Forrás: bpk montázs