Március 15-re minden 60 év feletti regisztrált be lesz lesz oltva. Április elejére a védettek száma meg fogja haladni a 2 milliót, ha a kínai vakcina is érkezik – mondta Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióban.

98 halott

„1576 új fertőzöttünk van, elhunyt 98 krónikus, kórházban 3638 embert ápolnak és 302 ember van lélegeztetőgépen. Ha az elmúlt 3-4 napot összenézzük, a helyzet javulása megállt” – mondta Orbán Viktor péntek reggel. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Közel 300 ezren élveznek védettséget

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy Magyarországon már összesen több mint 275 764-en élveznek védettséget. Március elejére az ő számuk, tehát az oltottak és akik már átestek a fertőzésen és meggyógyultak, meghaladja majd az 1 milliót.

60 év felettiek oltása

„Március 15-re pedig minden 60 év feletti regisztrált be lesz lesz oltva. Április elejére a védettek száma meg fogja haladni a 2 milliót, ha a kínai vakcina is érkezik. “Ez már így jól néz ki” – mondta Orbán Viktor a műsorban

Jövő héten oltanak az orosz vakcinával

Orbán Viktor azt mondta, hogy az orosz vakcinával talán már a következő héten oltani lehet velük. A miniszterelnök elmondta, hogy a kínai vakcina is érkezik, csak azt még a hatóságnak vizsgálnia kell.  

„A drágább vakcinát választjuk”

 „Az uniós vakcina beszerzés ügyében Orbán Viktor közölte, hogy a brüsszeli beszerzés lassan halad. A jóindulatú olvasata – e ennek  az, hogy a brüsszeli bürokraták számára az volt a fontos, hogy minél olcsóbban szerezzenek vakcinákat. De nekünk, bár a pénz nem lényegtelen, de az élethez képest másodlagos. Ha választani kell, hogy kevesebb vakcinát, de olcsóbban, vagy sokat, de drágábban vegyünk, az utóbbit választjuk”- mondta Orbán Viktor.

Nemzeti konzultáció

Orbán Viktor a műsorban a gazdasági újraindítással, a nyitással kapcsolatos kérdésre azt mondta, hogy már az édesanyja is sürgeti, hogy “csináljon már valamit”. „Mindenki szeretne nyitni, ez egy emberi dolog. Ezért is lesz február közepétől nemzeti konzultáció, online formában”.

Hitel a vendéglátósoknak

A vendéglátósok segítése kapcsán közölte, hogy igazuk volt és van, mert a számukra megítélt bértámogatás lassan haladt bürokratikus okokból. Most ezt megváltoztatták, nem utó-hanem előfinanszírozásban részesülnek. Ezt jó eséllyel februárban kézhez vehetik. Nyújtanak nekik egy újraindítási hitelt, 10 milliós összegben, 10 évre, 0 százalékos kamattal. Azt is elmondta, hogy az első 3 évben nem kell fizetni.

Az emberek döntenek a nyitásról

Nem foglal állást a nyitás kérdésében, minden intézkedést elfogadhatónak tart, amit az emberek akarnak. Nem lát abban problémát, hogy akik védettséget élveznek- mert már átestek a víruson, oltottak- azok szabadabban legyenek. De ez attól függ, hogy mit mond a többi magyar, ha a többség szerint ez rombolja a társadalmi egységet, nem építi, akkor nem lesz erre lehetőség. A miniszterelnök azt is mondta, hogy aki nem regisztrált az oltásra, azon nem tudnak segíteni.

 A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: oltást kap egy egészségügyi dolgozó – Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd