Megvan a 3,5 millió beoltott, holnap kezdődik a részleges nyitás első lépcsője – ezt Orbán Viktor jelentette be Facebook oldalán péntek reggel. A miniszterelnök a Kossuth Rádióban azt mondta, jövő hét közepén nyithatnak a színházak, edzőtermek, szállodák és az éttermek belső terei is.

3,5 millió embert oltottak be

Megvan a 3 és félmillió beoltott. Orbán Viktor péntek reggeli Facebook-bejegyzésében megosztott egy videót, amely szerint beoltották Magyarországon a három és félmilliomodik embert is. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Első oltás

A 3,5 millió beoltott azt jelenti, hogy Magyarországon ennyien kapták meg az első oltást. A második oltást viszont ennek csak a töredéke vette fel, így ez a szám nem azt jelenti, hogy ennyien védettek már az országban.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nyitás

Ez azt jelenti, hogy nyitnak a teraszok, újraindulnak a szolgáltatások, tovább lehetnek nyitva a boltok, és a videó tanúsága szerint újraindítják az iskolákat is. 

Kijárási tilalom

A teraszok holnap reggel kinyithatnak, rám is vár egy korsó sör a teraszomon. Emiatt több szabályt is meg kellett változtatni, ezért 11 órakor kezdődik a kijárási tilalom kezdete – mondta Orbán Viktor az operatív törzs ülése után a Kossuth Rádióban.

4 millió beoltott

4 millió beoltottnál megnyitjuk a szolgáltatások széles körét, ehhez szükség lesz a védettségi igazolványhoz. Ezt szerda, csütörtökön érhetjük el.

Jövő héten újabb nyitás

Megnyílik a színházak, a tánc és zeneművészeti események, a cirkusz, az edző és fittnestermek, a jégpályák, az állatkertek, a fürdők és uszodák, a játszóházak, a sportesemények, a kalandparkok.

Szállodák

Ugyanekkor a védettségi igazolványok birokosai számára megnyitnak a szállodák és az éttermek belső helységei is.

Oltásellensség

Orbán Viktor azt mondta, hogy a felnőtt lakosság fele védett lesz a jövő hétre. Most indult egy új internetes felület, hogy időpontot lehet kérni. Továbbra is az oltás pártján kell lenni. Az oltásellenesek hangja erős, a teljes baloldal ide tartozik. Az oltásellenesség mostani formája a vakcinák hatákonységát vonják kétségbe. 

Beoltják a világ magyarságát is

Orbán Viktor arról is beszélt, hogyha mindent magyar beoltottak, akkor a világból is érkezhetnek a magyarok oltásra.

Középiskolások oltása

A miniszterelnök azt mondta, az operatív törzs ma reggel azt a döntést hozta, hogy a 16-18 év közöttiek beolthatóak Pfizerrel, ezért annyi Pfizert kell elkülöníteni, ami elég ennek a korosztálynak. Az ő oltásuk rendjéről a következő napokban tesznek közzé információkat. Mi még nem vállaljuk, hogy a 12-16 év közöttieket lehet oltani. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Orbán Viktor az operatív törzs ülése előtt – Forrás: Facebook