Harminc napra ingyenes lesz a helyhez kötött internetszolgáltatás azoknak a családoknak, ahol nappali tagozatos középiskolás tanul – jelentette be Orbán Viktor szombaton a közösségi oldalán.

Ingyen internet

Nem kell fizetni az internetért azoknak a családoknak, ahol nappali tagozatos középiskolás gyerek van. Orbán Viktor azt mondta, 30 napig érvényes a kormányrendelet.

Orbán Viktor elmagyarázta a rendeletet

„A helyhez kötött internethozzáférisi-szolgáltatás 30 napra ingyenesen vehető igénybe a köznevelésben és a szakképzésben, nappali rendszerű nevelésoktatásban és szakmai oktatásban elrendelt tantermen kívüli, digitális munkarendben működő középfokú iskolával fennálló jogviszonyra tekintettel. Ez azt jelenti, hogy akik digitális oktatásban vesznek részt, ebben az időszakban ingyenes használhatják az internetet” – mondta a miniszterelnök

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A szolgáltatókkal nem egyeztettek

Orbán Viktor bejelentéséből az derül ki, hogy egyelőre a szolgáltatókkal nem egyeztettek. Mint mondta „lesz erről egy vita a cégekkel”.

Nem vakáció

Orbán Viktor egyúttal arra kéri a fiatalokat, hogy a távoktatást ne tekintsék vakációnak, hanem tanuljanak. A középiskolások távoktatásra átállítása szerdán kezdődött az egyre romló járványügyi helyzet miatt.

Nem világos

Vélhetően majd nemsokára megjelenik a részletekről szóló kormányrendelet. Egyelőre még az sem világos, honnét tudja egy szolgáltató, melyik háztartásban van középiskolás, igényelni kelle-e vagy sem.

Bejelenés után nem az történt

Legutóbb a maszkviseléssel kapcsolatban Orbán Viktor azt jelentette be, hogy a közterületeken kötelező lesz, majd nem sokkal később a kormányrendelet arról szólt, hogy a polgármesterek dönthetnek arról, hol legyen kötelező a maszk.

Kapkod a kormány

A kormány elveszítette az irányítást a történések felett, kapkod és nem készítette fel az országot, az egészségügyet, nem jól kezelte a válságot – értékelte a hazai járványhelyzetet legutóbb az ellenzék legnagyobb pártjának, a Demokratikus Koalíciónak az elnöke, Gyurcsány Ferenc.

Pánikkormányzás

Gyurcsány Ferenc szerdán úgy fogalmazott: a miniszterelnök kedd este azt mondta, “ötven százalék esélye van annak, hogy az egészségügy összeomlik”. Az elmúlt 24 óra történései azonban azt bizonyítják, hogy a kormány még az egészségügynél is hamarabb omolhat össze. A hét elején a kabinetben a fejvesztett kapkodás, a káosz és a pánikkormányzás időszaka kezdődött el – szögezte le.

Megváltozott Orbán Viktor véleménye

Orbán Viktor másnap az egészségügyre vonatkozó állítását már úgy módosított, hogy 99,9 százalék az esély arra, hogy nem omlik össze. Vagyis egy nap alatt jelentősen változott a miniszterelnök véleménye.

Internetadó-lecke

Orbán Viktor 2014-ben az internetadó tervezett bevezetésekor jól megtanulta, hogy a világ már nem a nyomtatott lapokról szól. A net ára az egyik legfontosabb társadalmi kérdés. Amikor kiderült, hogy 10 film letöltésére elegendő adatforgalom után annyi adót kellene fizetni, mint a teljes előfizetés, tízezrek vonultak az utcára.

Népszerű intézkedés

A kormány akkor meghátrált és levette az asztalról az internetadót. Most a felmérések szerint népszerű intézkedésekre is szükség lehet, ha úgy jelentették be az ingyenes netet, hogy még a szolgáltatókkal sem egyeztettek.

Kiemelt kép: illusztráció, BPK-montázs, alapkép forrása: MTI