Lovasi András ma már nem venné át a Kossuth-díját, az új albumában pedig Mészáros Lőrincről és Orbán Viktorról is énekel majd. Ettől függetlenül nem hisz az ellenzéki összefogásban sem, abban az esetben sincsenek nagy reményei ha esetleg az ellenzék nyer jövőre.

Új albummal jelentkezik

Nemsokára megjelenik az énekes legújabb albuma, ami a Grand Hotel Halmahera címet kaptak. A dalaiban pedig Mészáros Lőrinc és Orbán Viktor is szerepet kapott. Lovasi szerint a NER az utóbbi években annyira átalakította az emberek életét, hogy gyakorlatilag megkerülhetetlenné váltak ezek a szereplők. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem ítélkezik felettük

„S ahogy az ember azt is megénekli, hogy van fű, fa meg virág, Nap és Hold és csillagok, efféle környezeti állandóként a Nemzeti Együttműködés Rendszere és annak működtetői is helyet kérnek maguknak a műben. Adottságként, szemlélődve kezelem tehát őket, nem ítélkezem fölöttük a lemezen” – nyilatkozta Lovasi a Válasz Online-nak.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Hiányolta a nemzeti rockot

Lovasi szerint a Petőfi Rádió 2006-os fordulata jó irány volt, ikerült akkor jó hazai zenéket játszani néhány röpke éven át, s általa hatást gyakorolni a kultúrára. Hozzátette, hogy ő már akkor is mondta a rádió vezetőinek, hogy hiányolja a nemzeti rockot, a metált és a jazzt.

Mindenkit ki kell szolgálni

Az énekes azért tisztázta, hogy nincs oda a nemzeti rock műfajáért: „Arról van szó csupán, hogy vannak rétegműfajok, amelyeknek bár nincs milliós rajongótáboruk, de elkötelezett táboruk nagyon is van. Ők is fizetnek adót. Őket kiszolgálni tehát kutyakötelessége lenne az adófizetői pénzből fenntartott rádiónak”

Támadták egy fotó miatt

Az énekest sokan támadták azzal, hogy két éve odaállt egy fotóra Győr polgármestere, a fideszes Dézsi Csaba mellé. „Ott annyi történt, hogy eljött a koncertünkre, és mivel ezer éve ismerjük egymást, rockrajongó orvosként egy sor zenészen segített már, belementünk” – mondta az esetről Lovasi.

Fideszre szavazna

„Emberi, nem politikai okokból. Egyetlen jó ismerősömet sem fogom megtagadni azért, mert fideszes. Annyit mondtam akkor egyébként: ha minden fideszes ilyen lenne, mint Csaba, akkor a Fideszre szavaznék” – folytatta a zenész.

Nem venné át a Kossuth-díjat

Az énekes arról is beszélt, hogy mai fejével nem venné át a Kossuth-díjat sem, amelyet a Bajnai-kormány idején kapott, de nem azért, mert idén Nagy Feró is megkapta a díjat. Lovasi nem tartja magát a nemzet művészének, egy réteghez, egy szűkebb közeghez szól, ami aztán divatosabb lett. Ettől függetlenül nem passzol az attitűdjéhez a Kossuth-díj.

Nem vállal szerepet az ellenzéki összefogásban

A zenész attól függetlenül, hogy nem kedveli a NER-t, az ellenzéki összefogásban sem igazán hisz. „Listán a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra húzom majd be valószínűleg, egyéniben meg esetleg kap egy szavazatot az ellenzéki összefogás jelöltje. Akárki is lesz az. Nehogy úgy kelljen éreznem, hogy nem tettem semmit a NER leváltásáért” – mondta Lovasi.

2 millió felhergelt ember lenne

„Lenne minimum kétmillió felhergelt ember, aki ezt nagyon nehezen tudná megemészteni, nem fogadná el az eredményt, miközben a közigazgatás nagyobb részei, a gazdasági érdekcsoportok, az autópályák, a kaszinók, az egyetemek, a médiafelületek is jórészt Orbán kezén vannak” – folytatta az énekes, ezért pedig elég szkeptikus a kormányváltást illetően. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Lovasi András – Forrás: MTI/MOHAI BALÁZS