Meglepő bejelentéssel állt a kamerák elé Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón. Nem veszi át a szolgáltató az áramot azoktól, akik mától adják be a napelemes rendszer kiépítésére az igényüket. Nekik akkumlátort kell venni, vagyis sokkal drágább lesz a napelemek beépítése.

Fejlesztésre szorul a hálózat

„A magyar villamosenergia-hálózat jelentős fejlesztésre szorul, az Európai Unió helyreállítási alapjából érkező pénzeket zöld átállásra szeretnénk fordítani” – mondta Gulyás Gergely, kancelláriaminiszter a csütörtöki kormányinfón. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Túl sokan akarnak napelemet

„Pillanatnyilag több az igény, mint a mit a hálózat be tud fogadni” – jegyezte meg a miniszter. Hozzátette, az eddig befogadott igények kapcsán a szabályozás nem fog változni, azonban egyértelmű, hogy a jövőben változtatni kell, egészen addig, amíg egy nagyon költséges hálózatfelújításra nem kerül sor.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az új igényeket érinti a változás

Gulyás Gergely azt is elmondta, hogy eddig betáplálási kötelezettség volt, vagyis akinek napelem van a házán, attól átvette az áramot a szolgáltató. Ez változni fog. A még elő nem jegyzett igényeket érinti a változás.

Nem kerülhet több napelemes áram az országos hálózatba

Mivel a hálózat nem bír el annyi napelemekből származó áramot, mint amennyire igény lenne, a mostantól beadott igények esetében csak a saját háztartásban lehet felhasználni a napelemekből származó energiát, az nem kerülhet be a hálózatba. Gulyás Gergely indoklása szerint ezzel egyszerűbb lesz az engedélyeztetési folyamat hiszen, ha az áram nem kerül be a hálózatba, a szolgáltató engedélyére sincs szükség, nem kell arra hónapokat várni, vagyis kisebb lesz a bürokrácia.

Drágább lesz napelemes rendszert a tetőre tenni

A miniszter elmondta, az új szabályozás, vagyis a napelemek által termelt áram átvételi kötelezettségének a felfüggesztése addig tart, amíg EU-s forrásból nem lesz pénz a hálózat felújítására. A miniszter elismerte a kormányinfón, hogy az új szabályozás életbe lépése után sokkal hosszabb lesz a napelemek megtérülési ideje, hiszen a felhasználást hozzá kell igazítani a napelemek működéséhez, vagyis akkumlátorra lesz szükség, ez pedig költségnövelő tényező.

Nem akkor állítja elő az áramot a napelem, amikor arra szükség van

Egy napelem napközben folyamatosan termel, azonban a fogyasztás az esti órákban csúcsosodik ki. Most akinek napelem van a házán, az áramot napközben betáplálja az országos hálózatba, ha viszont felkapcsolta a villanyt, az országos hálózatból veszi ki az áramot.

Fizetett a szolgáltató a napelemes háztartásnak

Jelenleg a napelemes háztartásoknak úgynevezett ad-vesz villanyórája van, vagyis méri az óra, hogy mennyit táplált a rendszerbe és mennyit vett ki onnét az adott háztartás. Ha valaki többet termelt, mint amennyit fogyasztott, a szolgáltató fizetett neki.

Eddig gyorsan megtérült

A mostani szabályozás szerint, ha valakinek a napelemei többet termeltek, mint amennyit a háztartás fogyaszt, csökkenteni lehetett a napelemek kiépítésének átlagosan 2-5 millió forintos költségét. Ha valaki igénybe még igénybe vette az otthonfelújítási támogatást is, és a napelemes rendszer költségének a felét visszaigényelte, tényleg gyorsan megtérülhetett a család napelemes befektetése és a villanyszámla-csekk helyett pénzt hozott nekik a postás.

Drága akkumlátor

Mától ez annyit változik, hogy a szolgáltató nem vesz át áramot, ha valakinek napelem kell, oldja meg az energia tárolását. Egy ilyen speciális, háztartási fogyasztást biztosító akkumlátor költsége átlagosan és típustól függően 3-5 millió forintba kerül. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu