Őrsi Gergely a szavazatok 69,72 százalékát szerezte meg a június 9-i voksoláson, ezzel hatalmas fölénnyel nyerte meg a 2. kerületi polgármester-választást. Az újraválasztott MSZP-s polgármesterre fideszes szavazatok is érkezhettek, noha volt fideszes ellenfele, Dombi Rudolf olimpiai bajnok kajakozó személyében, aki csúfosan szerepelt a budai kerületben.
Útfelújítások
Őrsi Gergely második ciklusát kezdi meg októberben a 2. kerületben. A 24.hu-nak adott interjújában sok mindenről beszélt, például azt mondta, hogy hamarosan a kerület költségén felújítja a Budakeszi és a Nagykovácsi utat. Tavaly ugyanezt tette a Szilágyi Erzsébet fasorral is, bár a Fidesz támadta, hogy Karácsony Gergely helyett végzi el a feladatot. A polgármester most azt mondja, nem érzi úgy, hogy be kellene nyújtani a számlát a fővárosnak, mivel ezt az utat nemcsak a 2. kerület lakosai használják. Egy ideig úgy volt, hogy a 12. kerület is beszáll az útfelújításba, erről meg is egyezett Pokorni Zoltánnal, de végül ez nem történt meg. Az okát, a mai napig nem tudja. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
Főpolgármester-választás
A főpolgármester-választással kapcsolatban azt mondta, a kampányban támogatta, ha egy olyan szakember kerül Budapest élére, mint Vitézy Dávid, de azzal, hogy Vitézy végül a Fidesz jelöltje lett, csalódott. Ugyan hallotta a kampányban a pletykákat, hogy Szentkirályi Alexandra vissza fog lépni, de nem hitte el ezt a lehetséges forgatókönyvet. Most örül, hogy végül Karácsony Gergely vezeti továbbra is a fővárost, akiről azt mondta, hogy a főpolgármester együtt él a várossal és tisztában van a város üzemeltetésével. De azt nem tagadta, hogy Karácsonynak is vannak hibái, szerinte jobban kellene küzdenie a fővárosnak járó pénzekért.
Ellenzéki együttműködés
Őrsi Gergely, az interjújában arról is beszélt, hogy nagyon nem tetszett neki az ellenzéki együttműködés. Szerinte a megállapodások nem arról szóltak, hogy szakemberek és polgármesterek üljenek be a Fővárosi Közgyűlésbe, hanem az alkudozásokról, vagyis arról, hogy kik kapják meg a listás helyeket.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Politikai alkuk
“Lehetett volna azon vitatkozni, hogy a polgármesterek bent legyenek-e a közgyűlésben, de erről még csak beszélgetés sem volt. A kormányoldal hozott egy döntést egyik napról a másikra, hogy a pártlistákból bekerülve olyan emberek dönthetnek Budapest ügyeiről, akiknek a várospolitikához adott esetben semmi közük. Hány tagját ismerjük az új fővárosi közgyűlésnek? Nem sokat. Nem szerettem volna a fővárosi közgyűlés tagja lenni, ne legyen félreértés, de most kizárólag pártpolitikai alapon kerültek be oda a képviselők. Még csak nem is úgy, mint egy kerületi önkormányzatba, ahová nagyobb részt egyéni képviselőket választanak” – mondta Őrsi Gergely.
Kilép az MSZP-ből
A 2. kerület polgármestere azt mondta, hamarosan kilép az MSZP-ből, de hogy pontosan mikor, azt először a pártjával közli majd. “Az én pártom Buda, és egyre kevesebb nap telik egy úgy, hogy gondolkoznék ezen. Ez valószínűleg azt is jelenti, hogy igazából már meghoztam ezt a döntést, hogy nem feltétlenül szeretnék a párt tagja lenni” – mondta Őrsi Gergely.
Dombi Rudolf
A budai kerület vezetőjét a kampányban látványpolitizálással vádolta a Fidesz, erre most úgy reagált, hogy a látványpolitizálás az ő értelmezésében azt jelenti, ha valaki kirakja a közösségi oldalára, hogy mit eszik például. Szerinte ellenfele tette ezt, aki még arról is posztolt, hogy saját kezével újítja fel a lakását. A polgármester azt mondta, hogy Dombi Rudolf, a győzelme után, nem is gratulált neki.
Pokorni Zoltán bukása
Őrsi Gergely szerint a szomszédos kerületben már régóta lehetett érezni, hogy új korszak kezdődik. Szerinte a 12. kerület lakosai megelégelték a zöld területek beépítését és emiatt veszítette el a kormányoldal a Budapest leggazdagabb kerületét. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: Őrsi Gergely – Forrás: Facebook