Februártól sem akut, sem krónikus érbetegeket nem lát el a Péterfy Sándor utcai Kórház. Az osztályon mindössze egy érsebész és egy rezidens maradt.

Nem fogad érbetegeket a Péterfy Sándor utcai Kórház. Egyetlen érsebész szakorvossal és a mellette dolgozó rezidenssel nem tudják vállalni a feladatot. Február 1-jétől a többi, budapesti érbeteg-ellátást nyújtó intézménynek így havonta négy ügyelettel kell majd többet ellátnia.

A budapesti érsebészeti ellátás kritikus helyzete a krónikus, és folyamatosan tovább romló munkaerőhiányból ered, országszerte kevés a az akut érbeteg ellátáshoz kellő gyakorlattal rendelkező érsebész – mondta a medicalonline.hu-nak dr. Szeberin Zoltán, a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság elnöke.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az érsebészeti szervezet elnök azt is elmondta,  a szakma előre jelezte, hogy a szakemberhiány miatt nem lehet majd a minimumfeltételeknek megfelelő létszámban betölteni az üres álláshelyeket a Péterfyben

A fővárosi érsebészeti ellátásban tavaly márciusban mutatkoztak először problémák, amikor a Péterfy lemondta az akut érsebészeti ellátást, júniusban érsebész szakorvosának halála miatt kényszerült ugyanerre a kórház, aki havi 30 napon vállalta egyedül az ügyeletet. Később a helyzet rendeződni látszott, azonban szeptemberben a Péterfy „hosszabbítást” kért, így végül november elejéig a Semmelweis Egyetem Városmajori Klinikája, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, a Szent Imre Kórház, a Bajcsy Zsilinszky Kórház és a Honvédkórház vette át a készenléti ügyeletet. Február 1-jével azonban nemcsak az akut, hanem a krónikus betegek ellátását is meg kell oldani, akik a fővárosból és annak agglomerációjából érkeznek.

Kiemelt kép: