Négy utas eszméletét vesztette, köztük az egyiket újra kellett éleszteni a Ryanair Budapestről a skóciai Edinburgh városába tartó járatán.

A gép szombaton este pár perccel tíz óra előtt szállt fel a Liszt Ferenc repülőtérről és Edinburghba tartott. Az utasok nemsokkal a felszállás után a székükben ülve rosszul lettek.

Az egyik utas, a 27 éves Shaun Pinkerton az egyik skót lapnak azt mondta, egyik pillanatról a másikra elájult, és oxigénmaszkra volt szüksége. Az utas szerint két másik embert, köztük egy 17 éves tinédzsert, újra kellett éleszteni, miután rosszul lettek – írja a 24.hu. A gép annak ellenére sem hajtott végre kényszerleszállást, hogy többen életveszélybe kerültek.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Shaun Pinkerton már hivatalosan is panaszt tett a Ryanairnél, és elmondása szerint félne újból repülőre ülni a megrázkódtatások miatt.

„Fiatal srác vagyok, rengeteget repültem már és mindig minden rendben ment. Ezzel a repülővel valami nagyon nem volt rendben, állítólag nem volt elegendő oxigén a gépen” – mondta, majd hozzátette, nem érti miért nem landolt sokkal hamarabb a repülő egy másik reptéren.

„Mindenki pánikba esett, és a mai napig nem tudjuk, hogy pontosan mi történhetett. Ezek után nem akarsz többet repülni. Pokoli volt. Három hétre Lengyelországba, majd három hétre Madridba utaznék, de nem akarom még egyszer betenni a lábamat egy repülőgépre sem” – jelentette ki Shaun.

A 24.hu arról számolt be, hogy egyik olvasójuk is a gépen tartózkodott: az ő elmondása alapján a légiutas-kísérők teljesen pánikba estek, és olyan képesített személyt kerestek, aki képes lett volna a folyosóra fektetett utasok ellátására. Úgy véli az útnak tragikus kimenetele is lehetett volna, ha szerinte senki nem jelentkezik arra, hogy segítsen a bajba jutottakon.

Az egyik utas arról is beszélt, hogy a gépen semmiféle információt nem közölték velük, egy órán át csak annyit érzékeltek, hogy nagy a baj. Majd az utas azt is elárulta, hogy már a felszállás is késett, ugyanis a repülőgép ellenőrzőrendszere valamilyen hibát észlelt.

Daily Mail szerint a Ryanair szóvivője azt közölte, a Budapest-Edinburgh járat személyzete orvosi segítséget kért a landoláshoz, miután két utas rosszul lett a fedélzeten. A gép problémamentesen leszállt, a betegeket pedig ellátták a helyszínre érkező szakemberek, tette hozzá.

A 24.hu megkereste a Ryanairt, de egyelőre nem kaptak választ a kérdéseikre.

Kiemelt kép: illusztráció