Szörnyű tragédia történt Ősiben, egy aprócska kis Veszprém vármegyei faluban. Egy gyönyörű szép, 23 éves lány halt meg, a tragédiát nehezen dolgozza fel a család.

Innen indult a tragédia

A kis faluban, Ősiben, a fiatalok leginkább a helyi pizzériában múlatták az időt. Így tett Melánia Cintia is a tragikus estén. Aztán este mindenki hazafelé indult, de a 23 éves lány sajnos rossz döntést hozott. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Egyik fiút ismerte

Hazafelé ballagott, amikor két srác felvette őt a kocsiba. Mivel este volt és sötétedett is, a lány elfogadta a fuvart. Pedig már csak egy-másfél kilométerre volt az otthonától.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Fának csapódtak

A lány a hátsó ülésről kizuhant az autóból és könnyen lehet, hogy akkor még életben volt. Páran megálltak a baleset helyszínén, de a fuvarozó fiúk letagadták, hogy utazott volna velük más is a kocsiban.

Az egyik autós értesítette a segélyhívót

A fiúknak semmi bajuk nem lett, miközben Melánia az út mellett feküdt az életéért küzdve. A mentésben résztvevők egyike talált rá végül a lányra, aki akkor még lélegzett. De bekövetkezett a tragédia, a fiatal a mentőben – legnagyobb orvosi segítség mellett is – életét veszítette.

Az anya az igazságot akarja

„Én semmi mást nem akarok, csak azt, hogy derüljön ki egyszer, hogy mi történt azon az estén. Arról is beszélt, hogy Istenbe vetett hite tartja életben, meg a felelősség a többi családtagért. Abban bízik, hogy egyszer találkozni fog a lányával és akkor ismét magához ölelheti, nagy szeretettel, ahogy a haláláig mindennap megtörtént.” – írta a veol.hu

A rendőrség vizsgálja a baleset okait

Állítólag egy 28 éves férfi vezette a Mercedes típusú gépjárművet, és a sofőrnél felmerült az ittasság gyanúja is. Mindez március 19-én történt Várpalota és Ősi között.

A lány kötelességtudó gyermek volt

Az anyja elmondta lap kérdésére, A 23 éves lány szerény volt, házias, igényes, jó erkölcsű, kötelességtudó, imádta a családját, a természetet, az állatokat, elégedett volt azzal, ami nekünk jutott az életben, jól tanult, a közeli városban sajátos nevelési igényű gyermekek között dolgozott. A munkája a szenvedélye volt, az apróságokat gyerekeinek nevezte

Másfél éven belül két lányukat is elvesztették

Meghalt a kórházban az a 26 éves nő, akinek az autójára menet közben dőlt rá egy fa Mosonmagyaróvárnál. A durva baleset még a múlt héten történt, a nő életéért azóta küzdöttek. Családja teljesen összetört, ugyanis másfél éven belül ugyanis két lányukat is autóbalesetben veszítették el.

Rácsapódott a fatörzs

Ahogy korábban a budapestkörnyéke.hu is megírta, megismétlődött a tragédia Mosonmagyaróvárnál: hónapokon belül ugyanúgy veszítette el két lányát a család. A múlt hétfői viharban egy több méteres kidőlt fa törzse csapódott egy autósra. A fiatal nő életét a NAV szolgálatban lévő munkatársai próbálták megmenteni.

NAV-osok próbáltak segíteni rajta

Korábban a BudaPestkörnyéke.hu írt arról, hogy a győri pénzügyőrök az 1-es főúton ellenőriztek, amikor a baleset történt és azonnal a súlyosan sérült fiatal nő segítségére siettek. A három egyenruhás azonnali útlezárással biztosította a helyszínt a mentők és a tűzoltók számára az autóút Győr-Moson-Sopron vármegyei szakaszán.

A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt fotó: Facebook/Meláni Cintia Sujbert