Elhunyt Magda Lajos, a Magda Cum Laude zenésztársa és barátja. A 37 éves zenész még januárban kapta el a koronavírust, azóta állapota válságos volt, műtüdős kezelést kapott.

Segítséget kért az együttes

Január közepén egy felhívással jelentkezett közösségi oldalán a Magna Cum Laude. A zenészek barátjuk, kollégájuk történetét megosztva kérték az embereket, hogy aki teheti, támogassa Magda Lajost és párját, a zenész ugyanis akkor életveszélyes állapotban volt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Segítséget kér Mező Misi

„Talán néhányan a régi rajongók közül emlékezhettek rá. Magda Lala, Barátunk, Zenésztársunk, Testvérünk. Mi csak így nevezzük őt. Több alkalommal segítette zenekarunkat a koncertjeinken, tette még különlegesebbé Magnatofon című dalunkat felejthetetlen billentyűjátékával. Most rajtunk a sor! Nekünk kell segítenünk rajta….Imádkozzunk együtt Laláért, hogy mihamarabb lássuk magunk között!” – írja akkor Facebook oldalán a Magna Cum Laude.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Meghalt Magda Lajos

Most pedig szomorú hír érkezett. Felesége jelentette be, hogy Magda Lajos életét vesztette. A férfi több alkalommal segítette a Magna cum Laude zenekart a koncertjeiken, a Magnatofon című dalukat pedig felejthetetlen billentyűjátékával tette különlegesebbé.

Ezt írta a felesége

’Kedves barátok és ismerősök! Összetört szívvel tudatom veletek, hogy Lajos örökre elment. A megemlékezés helyéről és idejéről fogok mindenkit értesíteni. Köszönöm, hogy olyan sokan mellette álltatok’– közölte Lajos felesége a férfi közösségi oldalán.

Mindketten kórházba kerültek

Magda Lajos és felesége januárban kapták el a koronavírust. Mindkettőjüket kórházban ápolták. Natáliát két hét után kiengedték, férje állapota viszont rohamosan romlott. A zenésznek kétoldali tüdőgyulladása lett és közben tüdőembóliát kapott.

Műtüdőn volt

A zenészt azonban azonnal az intenzívre vitték.  Ekkor tüdejének 80 százaléka már gyulladásban volt. Két nap múlva lélegeztetőgépre tették, ám a következő napokban tovább romlott az állapota, végül a műtüdős kezelés mellett döntöttek az orvosok.

A teljes tüdejét érinti a gyulladás

Felesége ezután azt mondta, Magda Lajos tüdejének jelenleg 100 százaléka érintett a gyulladásban, nem maradt rajta ép felület. „Még mindig nagyon súlyos, életveszélyes állapotban van, mélyaltatásban, lélegeztetőgépen és műtüdős kezelésen tartják”.

Irányított véradás

Pár hete felesége a zenész Facebook oldalán tette közé, hogy férje gyógyulásához vérre van szükség, ezért irányított véradást szerveztek a békéscsabai plázában.

37 éves volt

Sajnos semmi sem segített, Magda Lajos szervezete nem tudta legyőzni a koronavírust. A zenész 37 éves korában elhunyt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: