Őszintén beszélt életéről és családi tragédiáiról Hegedűs Csaba. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok birkózólegenda, a századik magyar ötkarikás aranyérem tulajdonosa édesapjáról, valamint leánya és nővére elvesztéséről is elmondta gondolatait, és nem titkolja: magányos perceiben gyakran ordít, sír és emlékezik.

Édesapja elhagyta az országot

A 74 éves korábbi klasszisnak már gyerekként felfoghatatlan nehézségekkel kellett megbirkóznia. Tulajdonképpen nyolcévesen fel kellett nőnie: vívómester édesapja, István az ’56-os forradalom után elhagyta az országot, miután koholt vádakkal perbe fogták. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ávósok jöttek érte

 „Este nyolc órakor felült a biciklire, és nem sokkal később már keresték, éjjel 12-kor három ávós jött érte. Semmi másért, csak mert a Miklós Sporttanárképző Ludovikát végezte. Attól a pillanattól kezdve felnőttem, társa lettem édesanyámnak” – emlékezett vissza Hegedüs. Kolumbiába menekült édesapja aztán Münchenben, a számára aranyérmet hozó 1972-es olimpián kereste fel őt, és szintén birkózó testvérét, Miklóst.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Túlélt egy súlyos autóbalesetet

Hegedűst a következő év ismét váratlan próbatétel elé állította. Súlyos autóbaleset érte, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Úgy fogalmazott: háromszor halt meg klinikailag, több mint harminc operáción esett át. A bivalyerős, csaknem 100 kilós sportember 48 kilóra fogyott le, lábát amputálni akarták. A reményt azonban sosem adta fel, hogy visszatér a birkózószőnyegre: így is történt, 1976-ban és 1977-ben még Európa-bajnoki címeket szerzett.

Elvesztette kisebbik lányát

A legszörnyűbb csapást 2020 ősze hozta, amikor Hegedűs Csaba elvesztette kisebbik lányát. A 39 esztendős Olimpia váratlanul, szívinfarktusban halt meg. Dunakeszi otthonában lett rosszul, és hiába hívtak orvost, már nem tudták megmenteni.

A vadászházban tudta meg a lesújtó hírt

Az olimpiai bajnok birkózó a Zempléni-hegységben fekvő Baskón található vadászházában volt, amikor felesége, Mariann, a legendás színész, Sinkovits Imre lánya közölte vele a letaglózó hírt. A fájdalommal viaskodva is tudta, erősnek kell maradnia, neje, családja érdekében. „Amíg hazaértem, addig egy dolog megerősödött bennem. Egy ilyen borzasztó tragédiában a család megrogy, ezért kell egy mankónak lenni, amit mindenki alá lehet tenni” – emlékezett vissza Hegedüs.

Szembenéz a fájdalommal

A legendás sportember nem tagadja, a magányos pillanatokban ő is szembenéz a fájdalommal. „Amikor a kocsiban egyedül vagyok, legtöbbször megyek le a vadászházamba, meg jövök vissza, ott megengedhettem magamnak ennek a lelki vonzatát, ott bátran tudok kiabálni, ordítani, adott esetben sírni, emlékezni” – vallotta be Hegedüs Rónai Egonnak az ATV Húzós podcastjában.

Nem volt előzménye

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról 2020 őszén, hogy lányát gyászolja Hegedűs Csaba, birkózóbajnok. Olimpia Dunakeszin lakott élettársával, és a tragédia előtt néhány nappal a szokásos alapos orvosi kivizsgáláson vett részt. Megállapították, hogy tökéletesen egészséges. Nem volt gyermeke, de így is harmóniában, szeretetben élt, testvéreivel, Bernadett-tel és Csabával, és a szülőkkel is rendszeres kapcsolatot tartott. Egy nappal a halála előtt ifjabb Hegedűs Csaba gyermekeivel töltötte az estét, vidáman, fesztelen hangulatban.

A koronavírust okolta

„Beszélgettem egy professzor barátommal, és megdöbbentő dolgokat mondott a koronavírussal kapcsolatban. Egy kimutatás szerint a 35 és 40 éves korosztály tagjait fenyegeti leginkább a hirtelen szívhalál, az infarktus, a szívmegállás. Azokról beszélek, akik megfertőződtek koronavírussal, és a statisztika egészen brutális: akik elkapták a vírust, azoknak hetven-nyolcvan százaléka belehal” – mondta akkor Blikknek az olimpikon.

A feleségére is vigyáznia kell

Hegedűs Csaba több mint 40 éve él együtt Sinkovits Imre lányával. „Mariannal, csodálatos nő, és nagyon féltem őt, nehogy feladja. Olykor rám néz, és azt mondja: ez így nem élet, ez így nem mehet tovább. Képtelen elfogadni, hogy már nincs velünk, közöttünk a gyermeke. Vigyáznom kell rá, mert nemcsak nekem, hanem nagyobbik lányunknak is szüksége van rá, ránk” – mesélte szomorúan Hegedűs Csaba.

Nővérét is gyászolta

A birkózólegenda nővérét, Katalint néhány éve veszítette el. „Pár évvel ezelőtt a feleségemmel együtt kimentünk a lánytestévemhez Kolumbiába, Bogotába, mert nagyon nehéz helyzetben volt. Tíz napig kint voltunk nála, miután eljöttünk, rá két és fél héttel elment. Tíz napig fogtuk egymás kezét, ezt a szót hangoztatva, hogy „emlékszel”, és végigbeszéltük az életünket” – mesélte Hegedüs. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Hegedűs Csaba – Forrás: MTI