Egy szentendrei nő a hétvégén több mint fél óráig próbált orvost hívni elhunyt apjához. Végül a férfi gondosórája segítségével hívott mentőt. „Reggel kilenckor otthon elhunyt az édesapám. Egyből hívtam a 1830-at, mert tudtam, hogy az ügyeletes orvos állítja ki a halotti bizonyítványt, meg állapítja meg a halált”.

Fél órán keresztül hívta

A nő azt állítja, hogy több mint fél órán keresztül próbálkozott, hiába. A kettes gombot nyomtam, hogy az ügyeletes orvost, a következőnél a hármast, visszahívást kértem, az se vezetett eredményre, ez olyan négy ötször próbálkozás volt, minden alkalommal percekig tartottam a telefont”.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

5 órát várt az orvosra

Az ügyeletes orvosra azonban így is öt és fél órát várnia kellett.Nem egyedi esetről van szó. Egy tahitótfalui nő a Facebookon panaszkodott, hogy a hétvégén egy lábsérülés miatt „30 percig hívta a 1830-as számot, de nem vették fel”. Hozzátette, később feladta és a „sürgősségi kórházi ügyeleten kért tájékoztatást”.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Túlterheltek az ügyeletesek

A Magyar Orvosi Kamara szerint van olyan területe az országnak, ahol túlterheltek az ügyeletes háziorvosok. Nagyobb bajnak tartják, hogy olyan eseteket is el kell látniuk, amiben nincs tapasztalatuk.

Géphang jelentkezik

Az Országos Mentőszolgálat szerint csak ritkán fordul elő, hogy várnia kell a 1830-as ügyeleti számot hívóknak. „Ön az alapellátási felnőtt és gyermek ügyelet telefonszámát hívta…”  Az 1830-as ügyeleti számon a mentőszolgálat Győrfi Pál előre rögzített üzenete fogadja a hívásokat. A valódi diszpécsert azonban nem tudta elérni szombat reggel a szentendrei asszony.

Új ügyeleti rendszer

Pest megye február 1-től csatlakozott az új ügyeleti rendszerhez. Az eddigi több mint 50 ügyeletből csak 18 maradt. Emiatt több helyen is tiltakoztak a helyiek, például Tahitótfaluban, Budaörsön és Pomázon. A Magyar Orvosi Kamara tapasztalatai szerint országszerte eltérő az ügyeletek leterheltsége.

Eltérő a leterheltség

„Miskolci, vármegyei kórház mellett dolgozó ügyeleti ponton a sürgősségi osztály mellett lévő rendelőben a kollégák elmondják, hogy rendszeresen visznek magukkal olvasnivalót, mert nagyon kevés szükség van rájuk, tőlük 40 kilométerre viszont sokkal nagyobb forgalomról számolnak be a kollegák” – mondta az RTL Híradónak Keczéry Attila, Magyar Orvosi Kamara Háziorvosi csoportjának vezetője.

Nem tudnak gyerekeket ellátni

A kamarához érkezett panaszok szerint a háziorvosok többsége amiatt aggódik, hogy olyan eseteket is el kell látniuk, amiben nincs tapasztalatuk. „Felnőtt orvos gyermeket kell, hogy ellásson, amire nincsen felkészülve vagy pedig olyan sürgősségi eset ellátására küldik ki, ami oxiológust igényelne, tehát mentőorvost.” A kamara szerint ezért változtatni kellene a jelenlegi rendszeren.

Javaslatot tesz a kamara

Arról, hogy az ügyelet ellátáshoz milyen konkrét tudásra és tapasztalatra van szüksége a háziorvosoknak már a belügyminiszter asztalán van a Magyar Orvosi Kamara és a Háziorvosi Szakmai kollégium javaslata. Ennek részleteiről még ebben a hónapban tárgyalni fog Pintér Sándor az érintettekkel.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ez is érdekelhet

Így működik február 1-től az ügyeleti rendszer Pest megyében: ezt kell tenned, ha orvosi ellátásra van szükséged

Kiemelt kép: illusztráció