Öten kapták el a koronavírust a Szent István Egyetem gólyatáborában. A szervezők szerint minden járványügyi intézkedést betartottak.

Augusztus 15. és 19. között tartották Szarvason a Szent István Egyetem Budai Campusának gólyatáborát, ahol öten koronavírusosak lettek – írja a 444.

Az egyetem azt közölte, mind tünetmentesek, illetve nem hagyják el otthonaikat az előírt két hétig. Az egyetem szerint a szervezők előzőleg és a helyszínen is megtették a szükséges óvintézkedéseket, több ponton voltak kézfertőtlenítők és naponta ellenőrizték a résztvevők hőmérsékletét.

A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elérni.

A résztvevők odaúton maszkot is viseltek, valamint a tábor alatt is volt náluk.

A konyhai kiszolgálók maszkban végezték munkájukat, a legtöbb program szabadtéren zajlott. Az egyetem az eset után bejelentést tett a Nemzeti Népegészségügyi Központ felé is. Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat vezetősége kapcsolatban áll a fertőzöttekkel és a többi résztvevővel és tájékoztatja az egyetem vezetését a hallgatók állapotáról.

A Szent István Egyetem azt is közölte, hogy úgy tudják, az egyetem campusai továbbra sem érintettek a fertőzéssel. Az egyetem a járványhelyzetre való tekintettel több gólyatábort nem tart meg.

Kiemelt kép: Szent István Egyetem Budai Campus – Forrás: almasibalazs.hu