Átmeneti otthonba került Terry Black lánya. A 17 éves Fanny és befogadója, Árvai Mónika között véglegesen megromlott a viszony. Az asszony elárulta: a helyzet nem javult, ezért nevelt lányát átmeneti otthonba vitte, és elképzelhető, hogy lemond a lány felügyeleti jogáról.

Szakemberek segítenek  

„A kapcsolatunk az utóbbi hetekben semmit nem javult, jóllehet a gyermekvédelmi szakemberek próbálnak segíteni a viszony rendezésében. Ők is látják, hogy Fanny mást mutat a külvilág felé, mint ahogyan valójában viselkedik – fogalmazott Árvai Mónika a Blikk írásában.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem őszinte videó

A napokban Fanny a TikTokon osztott meg egy bocsánatkérő videót, azonban az asszony szerint „ez az üzenet nem neki szólt, de legalábbis semmiképp nem őszinte”. Az asszony elmondta: ugyanúgy támogatja anyagilag a lányt, mint korábban, de ő hetente legfeljebb egyszer hívja fel és akkor sem érdeklődik iránta. Szeretne hazajönni, de nem akar változtatni az életvitelén. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Mintha osztálykiránduláson lenne

Mónika elmondása szerint Fanny az átmeneti otthonban úgy viselkedik, mintha osztálykiránduláson lenne. Jól érzi magát, saját szobája van, kényelmesen élhet. Ugyanakkor a vér szerinti édesapja megkeresésére sem reagál, ahogyan a testvéreivel sem tartja a kapcsolatot.

Komoly döntés előtt

A gyámra komoly döntés vár, hiszen szereti a tinédzser korú lányt, de úgy érzi, hiába, mert ő nem viszonozza az érzéseit. „A jelenlegi érdektelenséget tapasztalva nem hiszem, hogy együtt boldog életünk lehetne. Megvisel a helyzet, rosszul alszom, sokat rágódom, de azt hiszem, a végleges megoldás az, ha lemondok Fanny felügyeleti jogáról” – jelentette ki.

Nevelőintézetbe kellene mennie

Ha ez megtörténik, Fanny nem lehet kollégista abban az elitiskolában, ahova a gyámja beíratta. Nem élhet átmeneti otthonban sem, hanem nevelőintézetbe kell költöznie. Arra viszont számíthat, hogy 24 éves koráig utógondozásban részesül.

Adósságok csapdájában  

Terry Black 2019-es halála előtt több hónapig nem fizette a lakbért Németországban, így gyerekei hatalmas adósságot örököltek. Fanny még a koronavírus-járvány kitörése előtt hazajutott Magyarországra, testvére, Dani viszont kint ragadt.

Édesanyjukat is elvesztették

A gyerekek nevelőapjuk elvesztése után nem sokkal sosem látott édesanyjukat, a gyermekkereskedelem miatt elítélt V. Évát is elvesztették. Ez a két szomorú eset kellett ahhoz, hogy a testvéreikre rátaláljanak. 

Nagy a család

Kiderült, még nyolc testvérük van. V. Évának ugyanis összesen tíz gyermeke volt, Dani az ötödik, Fanny a hetedik. Egyedül Zolit, a féltestvérüket, Éva másodikként született fiát ismerték, mert két évig velük nevelte Terry, de nem bírt a fiúval, így más nevelőszülőkhöz került – derült ki korábban.

Váratlanul halt meg

Terry Black sikeres szívműtétje után, hazaengedése előtt, váratlanul halt meg 71 éves korában. Bázelben született, cigányprímás édesapja egyik svájci turnéján. Fiatalkorában Szécsi Pál mellett keresett férfi manöken volt. Harminc évig élt Nyugat-Németországban, éjszakai lokálokban énekelt transzvesztita előadóként. Jelentős vagyonnal tért haza, megnyitotta Budapesten az ország első melegbárját. 2001-ben örökbe fogadta az ötnapos kisfiút, Danikát, később a fiú húgát, Fannyt.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Címlapfotó: Terry Black és nevelt lánya. Fotó: TV2.