“Gőzerővel folynak a március 15-i nemzeti ünnep  előkészületei, amelyet idén rendhagyó keretek között, a Békemenet résztvevőivel együtt ünneplünk” – írta közösségi oldalán Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, aki egyben részletezte is a vasárnapi műsor programját.

Celebek éneklik a Nemzeti dalt

Az államtitkár azt írta, az ünnepi program házigazdája Rákay Philip lesz. A Himnusz a nyíregyházi Cantemus Kórus előadásában csendül fel, Petőfi Sándor Csatadal című költeményét pedig Varga Csanád adja elő. A Tolcsvay László által megzenésített Nemzeti dalt Dér Heni, Radics Gigi, Pataky Attila, Curtis, Pápai Joci és Takáts Tamás adják elő. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Orbán írja a beszédét 

A rendezvényen beszédet mond Szijjártó Péter és Lázár János is, míg az ünnepi beszédet Orbán Viktor miniszterelnök tartja majd. A miniszterelnök péntek reggel egy videót tett közzé közösségi oldalán, amelyből kiderült, hogy már készül az ünnepi beszéde.  

Magyar Péterék a Deák térről indulnak 

Március 15-én a kormánypárt szimpatizánsai a Békemeneten vesznek részt, ők Budáról, a Margit hídon át a Kossuth térre vonulnak. Délután pedig Magyar Péter szimpatizánsai, a Deák téren gyülekeznek, a menet az Andrássy úton át a Hősök terére vonul. Itt mond beszédet a Tisza Párt politikusa. Az ünnepségsorozat miatt lezárások lesznek Budapesten, erről ebben a cikkünkben írtunk részletesen. Közlekedési káosz jön Budapesten: itt a lista, hogy lesznek lezárások a ünnepi rendezvények miatt


Érdemes tudnod

A BudapestKörnyéke.hu hírportált százezrek olvassák. Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Index vagy a Blikk. A Facebookon már 248 ezres a követőtáborunk. A hirdetőink tudják, hogy helyben hirdetni a leghatékonyabb. Nálunk gyorsan elérik a főváros és az agglomeráció 3 milliós lakosságát. Több ezren választották már a Budapest Környéke Partnerprogramban a fizetett cikkeket, az árainkat ide kattintva éred el. Pörgesd fel te is a bizniszed, klikk ide!