Újabb bűncselekménnyel gyanúsították meg a Pesti úti ámokfutót. A Fővárosi Főügyészség ismét indítványozta a felfegyverkezve elkövettet rablási kísérlettel gyanúsított 49 éves férfi letartóztatását.

Megtámadta egy ismerősét

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2021. március 18-án a késő esti órákban a 18. kerületi Emlék és Gombosi utca kereszteződésében egy ismerősét támadta meg. Kilépett egy bokor mögül, majd kezében egy késsel rákiáltott ismerősére, hogy álljon meg, különben kitépi a keresztet a nyakából. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Elszaladt a támadója elől

A férfi megijedt a kezében késsel álló támadójától és emiatt elszaladt. Támadója kis ideig követte őt, ám aztán feladta – írja a Fővárosi Főügyészség.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Elfogták a férfit

A nyomozók a rablási kísérlet után elfogatóparancsot bocsátottak ki a gyanúsított ellen, akinek tényleges tartózkodási helyéül egy gépkocsi szolgál. A rendőrök elfogták, majd gyanúsítottként kihallgatták.

Pár hete már kihallgatták

Ugyanezt a férfit pár héttel ezelőtt is kihallgatták gyanúsítottként egy közlekedési bűncselekmény miatt. 2021. február 28-án a 18. kerületi Pesti úton úgy vezette az autóját, hogy közben a közlekedés biztonságát észszerű indok nélkül, szándékosan veszélyeztette.

Itt a videó az életveszélyes közlekedéséről

Kezdeményezték az előzetes letartóztatását

A Fővárosi Főügyészség már ebben az ügyben, közúti veszélyeztetés bűntette, indítványt tett a férfi letartóztatásának 2021. április 7. napjáig történő elrendelésére, a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt.

A nem értett egyet az előzetessel

A bíró azonban 2021. március 7-én enyhébb kényszerintézkedést, Budapest és Pest megye közigazgatási területére kiterjedő bűnügyi felügyeletet rendelt el.

Újabb bűncselekményt követett el

A férfi a megalapozott gyanú szerinti újabb bűncselekményt, rablási kísérletet,  a bűnügyi felügyelet hatálya alatt, az annak elrendelését követő mintegy másfél héten belül követte el.

Több eljárás indult ellene

A férfival szemben azért indult már több esetben büntető-, illetve szabálysértési eljárás, mert észszerű indok nélkül konfliktusba került a környezetével, valamint agresszívan lépett fel a körülötte lévőkkel szemben.

Újra indítványozták a letartóztatását

Az eljárásban való jelenlétének biztosítása és a bűnismétlés közeli és reális veszélye miatt a Fővárosi Főügyészség most újabb indítványt tett a férfi letartóztatására. Az ügyészi indítványról a nyomozási bíró várhatóan hétfőn dönt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: életveszlysen előzgetett a Pesti úton – Forrás: youtube.com