Rágcsálók. Éljünk akár házban, akár lakásban, ezek a kis élőlények meg tudják keseríteni a napjainkat. Az igazán nehéz pedig, hogy mind az egér, mind a patkány rejtőzködő életmódot folytatnak, éjszaka aktívak, amikor mi aludnánk. Ehelyett azonban az idegölő rágcsálást lehet hallgatni. Laikusként nem is egyszerű meghatározni, hogy éppen melyikkel állunk szemben, hiszen a rágásnyomok, a hátrahagyott ürülék, jellegzetes szagok a nyomaink. Ezek alapján pedig nem mindenki tudja elsőre, milyen kis állat költözött az otthonába. Az alábbiakban ehhez próbálunk egy kis segítséget nyújtani.

Megjelenés és életmód

Az általában elmondható, hogy a patkány nagyobb az egér kisebb jószág. A patkányok nagyjából 15 cm hosszúak, míg az egerek testének hossza mindössze 6-9 cm. A patkányok szőrének színe fajtától függően barna, fekete és szürke is lehet, az egerek pedig a világosbarnától a sötétszürkéig sokféle árnyalatban előfordulnak. Ha tehát olyan szerencsénk van, hogy meg tudjuk pillantani a kis betolakodónkat, akkor a méret és szín alapján lehet egy első sejtésünk.

Az egerek felismerhetők még hegyes pofájukról és nagy fülükről. A patkányoknál pedig a lekerekített fülek és a hosszú farok lehetnek az árulkodó jelek. Egy-egy kisebb patkányfaj hasonlíthat az egerekre, ám a patkányoknak viszonylag nagy fejük van a testükhöz a képest, a farkuk vastag, szemeik apró gombszemek. Az egerek nagy fülei, vékony farkuk és nagy szemük jó támpontok a beazonosításhoz.

Mindkét állat rendkívül óvatos, kerüli a nagy, nyílt tereket. A falban, sarkokban, bútorok mögött húzódnak meg és közlekednek. Mindketten rendkívül ügyesen másznak a falakban, a szekrényeken, polcokon is. Az a legritkább, hogy sikerül őket megpillantani, hiszen ahogy felkapcsolod a villanyt, már el is illannak.

Betegségek

Ami minket leginkább érdekel, az az, hogy milyen betegségeket terjeszthet egyik vagy másik. Mivel mind az egér, mind a patkány előszeretettel dézsmálja meg a kamránkat, összefertőzve ezzel az ételeinket, nem mellékes ez a kérdés. A rágcsálók nyálával szennyezett ételtől esetleg szalmonellafertőzést is kaphatunk, sőt a patkányok harapása is veszélyes lehet.

Ugyanígy az egér ürüléke és nyála is számos betegség melegágya, ezért fontos az első percben lépni, ha úgy sejtjük valamilyen rágcsálóval állunk szemben.

Sajnos azonban nemcsak maguk a rágcsálók, hanem a velük érkező egyes élősködők is komoly gondot jelentenek. A kullancsok, bolhák sajnos a mi vérünket is szeretik szívni, a kullancs pedig nagyon sok súlyos betegség kiinduló forrása lehet.

Melyik a veszélyesebb, az egér vagy a patkány?

A patkány tűnik talán veszélyesebbnek, mivel okosabb, mint egy egér. Az egeret egyszerű egércsapdákkal is sikeresen el lehet fogni, akár mindig ugyanoda téve a csapdát. A patkánynál ez már sajnos nem játszik, mert könnyen megtanulja, hol leselkedik rá veszély, és azt kikerüli.

A patkány már csak méreténél fogva is nagyobb károkat tud okozni a ház szerkezetében, sőt az elektromos vezetékeket sem kíméli. Ez a tűzveszélyt tekintve igen komoly probléma. Arról nem is beszélve, hogy egy elrágott vezeték megtalálása és javítása igen költséges nagy felfordulással járó procedúra.

A patkány ráadásul mindenevő, olykor elhullott állatokkal is táplálkozik, tőle aztán semmi sincs biztonságban a kamrában vagy a konyhában. A házba bejutott egér is szinte mindent megkóstol, de a gabonafélék kifejezetten a kedvencei. Érdemes tehát a kamrában úgy elcsomagolni a lisztet, magvakat, tésztaféléket, hogy egy jól záródó műanyag dobozba kerüljenek. Ugyanígy minden másnál is hasznos lehet a megfelelő elzárás.

Honnan tudom, melyikkel van dolgom?

Ha éjszaka arra ébredsz, hogy halk, de annál határozottabb kaparászás zaja tölti be a házat, ami a falból plafonból vagy padló alól érkezik, akkor valószínűleg egérrel állsz szemben. Egérre gyanakodhatsz akkor is, ha apró ürülékeket fedezel fel a kamrában vagy bárhol a lakásban. Az egér a területjelölés közben vizeletet ürít, ennek jellegzetes szaga van.

Szintén az ürülék lehet az első fogódzási pont ahhoz, hogy vajon patkány-e a hozzád beköltözött rágcsáló. A patkány ürüléke kevesebb és nagyobb, mint az egéré. A rágott lyukak és a fészekhez használatos anyagok (papír, párnabelső vagy akár szigetelőanyag) felhalmozása is jelezheti a patkányt.

Az egerek által rágott lyukak kisebbek és a lyukak széle egyenletesebb. A patkányok ezzel szemben már a méretük miatt is nagyobb lyukat rágnak, a rágás széle pedig egyenetlenebb.

A háziállatok is jelezhetik a rágcsálók jelenlétét, hiszen ők jóval érzékenyebb szaglással rendelkeznek, mint mi. Ha azt tapasztalod, hogy a kutyád vagy cicád nyugtalanabb, nagyon szagolgat vagy kapar a lakásban, házban, akkor érdemes utánanézni a dolognak.

Bármelyik is költözött be hozzád, cselekedj mihamarabb. Ha nem boldogulsz velük, fordulj szakemberhez!

Ez a cikk szponzorált tartalom. Kattintson ide, ha Ön is kipróbálná ezt a népszerű hirdetési formát. A hivatalos, auditált mérések szerint a Like Company hírportáljait a forgalmas napokon 600 ezer ember olvassa.