A járvány kezdete óta jelentősen csökkent a közlekedési balesetek és ezzel együtt a sérültek száma is. Azonban így sem lehetünk teljesen biztonságban az utakon. A karambolok 93 %-át még mindig az emberi hiba okozza.

A legbiztonságosabb megye

Magyarországon a legnagyobb biztonságban a Dél-Du­nántúlon közlekedhetünk, tíz évre visszamenőleg itt történt a legkevesebb baleset – ez derült ki a Magyar Autóklub által közzétett táblázatból. Egyénként az elmúlt 3 évben itt történt a a legkevesebb ha­lálos áldozattal járó baleset is. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Közép-Magyarország a „legveszélyesebb”

A kö­zép-magyarországi régió kiemelkedik minden statisztikából, a balesetek, a halálos balesetek és az utakon elhunytak számát tekintve magasan az országos átlag felett van, persze ez a nagyobb népsűrűségnek is betudható.

Budapesten a legkevesebb a „részeg sofőr”

Ami az ittas vezetést illeti,  Budapest a leg­alacsonyabb értékeket mutató régiók között szerepel, miközben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében közel kétszer akkora eséllyel találkozhatunk ittas vezetővel, mint a fővárosban.

Pest megyében és Borsodban vezetnek a „leggyorsabban”

Budapest kivételével a legtöbb baleset a gyorshajtás miatt következik be, a „leggyorsabb megyék” címre Pest és Borsod pályázik, a főváros után itt mérik a legtöbb sebességtúllépőt.

A budapesti balesetek okai

Bár Budapesten van a legtöbb gyorshajtó, a baleseti statisztikákban az elsőbbségi jog és a kanyarodás, mint baleseti ok nagyobb számmal szerepel, de kiugróan magas a gyalogoshiba miatt történt balesetek száma is.

Szolnokon térségében a „legfigyelmesebbek” a sofőrök

A legalacsonyabb értéket mutató baleseti ok a figyelmetlenség, a 2020-as statisztikák szerint például Szolnok megyében egyetlen alkalommal sem jelölték meg ezt a helyszínelők.

Nem a fiatalok baleseteznek a leggyakrabban

Ha az életkor és nem szerint nézzük a baleseti statisztikákat, akkor azt látjuk, hogy a legtöbb balesetet nem a fiatalok okozzák.

Szürke autó, középkorú sofőr

A középkorú, szürke autóban ülő sofőrök sokkal gyakrabban ütköznek, mint a fiatal vagy az idősebb korosztályba tartozó autós társaik.

A balesetek 15 %-ért felelősek a fiatalok

Míg a fiatalok az összes káresemény 15 százalékáért tehetők felelőssé, addig negyvenéves kor körül megfordul a trend, és a nyugdíjas korosztályig a balesetek 60 százaléka írható en­nek a korosztálynak a számlájára – írja a Bors.

A nők biztonságosabban vezetnek

Ha a nemek szerinti elosztást nézzük, akkor a hölgyek jelentősen kevesebb bajt okoznak az utakon. Ugyanis az ütközések 62 %-ért a férfiak a felelősek. Tehát ebből azt a következtetést is levonhatjuk, hogy a női sofőrök mellett statisztikailag nagyobb biztonságban vagyunk. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: BudaPestkörnyeke.hu/Gombkötő Krisztián