Az Országos  Katasztrófavédelmi Főigazgatóság összegezte, hogy az év első 9 hónapjában hány lakástűz volt az országban. Több nagy város mellett Józsefváros is azon helyek közé tartozik, ahol a legtöbbször kellett lakástűznél beavatkoznia a tűzoltóknak.

Több, mint 5 ezer eset

A katasztrófavédelem összesítése szerint az év harmadik negyedévében kevesebb lakástűz volt, mint az első és második negyedévben. Az év első kilenc hónapjában így is összesen 5176 otthonban csaptak fel a lángok.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

70 ezer négyzetméter égett le

Csaknem 70 ezer négyzetméternyi otthon égett le, ami egy akkora területnek felel meg, mint az egyik legnagyobb budapesti pláza.

Napi 300 ezer érdeklődő olvasó! A BudaPestkörnyéke.hu a 11. legolvasottabb hírportál lett Magyarországon. Részletek itt. Közben ne hagyd ki a napi programajánlatunkat sem, mert Budapesten és környékén mindig történik valami. Ide kattintva megnézem a friss programokat.

 

 

Halálesetek száma

Idén már 48 ember vesztette életét lakástűzben, ebből csak az elmúlt negyedévben hatan. Budapesten, Nagymaroson, Győrött, Debrecenben, Nagyatádon és Taranyban is holttestet találtak az oltást végző tűzoltók.

Sok embert megmentettek

A tűzoltók 422 ember életét mentették meg és 413 ember szerzett kisebb-nagyobb sérüléseket, többségük füstmérgezés miatt.Az összes esetet alapul véve átlagosan 36 perc kellett ahhoz, hogy a tűzoltók eloltsák az égő ingatlanokban pusztító lángokat.

Volt kilenc és fél órás beavatkozásuk is

A leghosszabb beavatkozás kilenc és fél órán át tartott, 1880 tüzet öt perc alatt megfékeztek. Az első félévben keletkezett lakástüzek eloltásához összesen 3200 munkaórára volt szükség, összesen 9982 tűzoltóautót riasztottak.

Pest megyében és Budapesten volt a legtöbb

A legtöbb lakástűz Pest megyében és Budapesten volt. Az év első kilenc hónapjában Budapesten a Józsefvárosban, míg a vidéki nagyvárosok közül Debrecenben, Szegeden, Miskolcon és Nyíregyházán kellett a legtöbbször beavatkozniuk a tűzoltóknak lakástűznél.

Tűzvizsgálatot indítottak

A tűz pontos keletkezési helyének, okának és idejének tisztázása érdekében 237 lakástűz után indítottak tűzvizsgálatot. A leggyakrabban nyílt láng használata, dohányzás, elektromos meghibásodás, vagy a fűtési rendszer hibái vezettek tűzhöz.

Szén-monoxid miatti riasztások

Idén szeptember végéig összesen 697 alkalommal riasztották a tűzoltókat szén-monoxid miatt. 161-en szenvedtek valamilyen fokú mérgezést, 14-en pedig életüket vesztették a mérgező gáz miatt. Tévhit, hogy csak a régi gázkazánok miatt keletkezhet szén-monoxid. 

Elegendő friss levegő

Fontos, hogy biztosítson mindenki elegendő friss levegőt a fűtőeszköz és vízmelegítő környezetében, és helyezzen el ezektől másfél méterre, fejmagasságban egy szén-monoxid-érzékelőt.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Kiemelt kép: tűzoltók – Forrás: BPK