52 idős ember halt meg a Pesti úti otthonban a koronavírus-járvány idején. A felelősök felkutatása érdekében másfél hónapja nyomozás indult, gyanúsított egyelőre nincs.

Dr. Futó Barnabás ügyvéd szerint augusztusra várható az orvosszakértői vélemény, a teljes képhez azonban szerinte ki kellene hallgatni a tisztifőorvost és a Bajcsy kórház igazgatóját is.

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda a Pesti úti idősotthonban történt halálesetek miatt, gyanúsított még nincs, azt az orvosszakértői vélemény kézhez vétele után nevezhetik meg. Az intézmény elmulasztotta az idősek megfelelő gondozását, ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy 52 idős belehalt a fertőzésbe. A hatóság orvosszakértőt rendelt ki, aki már dolgozik, de a vizsgálatához elengedhetetlen, hogy kihallgassák a nyomozók dr. Müller Cecília tiszti főorvost és dr. Bodnár Attilát, a Bajcsy kórház főigazgatóját, vélekedik az egyik hozzátartozó képviseletében eljáró ügyvéd. Mint azt a Ripost korábban megírta,dr. Futó Barnabás bizonyítási javaslatát a nyomozó hatóság elutasította, emiatt a napokban panaszt nyújtott be.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

„Dr. Müller Cecília tiszti főorvos személyesen járt az intézményben közvetlenül a járvány kitörése után, és ő felügyelte a kormányhivatal ellenőrzését, amelynek során annyi hiányosságot tártak fel, hogy 1 millió forintra büntették az intézményt” – érvelt a Ripost kérdésére az ügyvéd.

„De épp ilyen fontos dr. Bodnár Attila, a Bajcsy kórház főigazgatójának meghallgatása is, hiszen korábban arról beszélt, hogy száz, a Pesti úti otthonból bekerülő beteg közül 97-en súlyosan kiszáradva, 88-an alultápláltan, 27-en pedig csontsoványra fogyva érkeztek a kórházba. Milyen orvosi felügyelet lehetett ott, ha ez előfordulhatott?”

A kórház főigazgatója korábban a Magyar Nemzetnek azt mondta:

„Ki merem jelenteni, hogy mindezért a fenntartót, Karácsony Gergelyt terheli a felelősség, ugyanis a takarékosság címén leépített dolgozói kollektíva – amely, bár erejéhez mérten igyekezett mindent megtenni – fizikailag képtelen ellátni ennyi idős gondozottat”.

Azt, hogy rendkívül kevés nővér volt, a lapunk által megszólaltatott hozzátartozók és korábban ott dolgozó ápolók is alátámasztották. Azt is elmondták, hogy nagyon kevés fertőtlenítőszert és védőfelszerelést kaptak, így a munkájukat még nehezebben tudták elvégezni. Mindemellett a vezetőség bánásmódja miatt többen is felmondtak.