A sofőr eltiltás hatálya alatt, ittasan, nyomkövetővel a bokáján sodródott le az útról, miután fizetés nélkül hajtott el egy benzinkútról – a budapesti rendőrök befejezték a nyomozást a baleset ügyében.​

Könnyű sérülések

A Budapesti Rendőr-főkapitányság eljárásának adatai szerint halmozta a jogsértéseket a 2021. január 8-án 23 óra 30 perc körül a 14. kerületi Kacsóh Pongrác úti felüljáróról a villamossínekre boruló autó vezetője. A rendőrök érkezésekor a helyszínen egy férfi és egy nő tartózkodott – mindketten könnyű sérülésekkel megúszták. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Állítólag elszaladt a sofőr

Elmondásuk szerint az autót egy harmadik vezette, aki állítólag elszaladt. A rendőröknek azonnal gyanús lett a történet. Harmadik utasra semmilyen bizonyíték nem utalt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Fotó a helyszínről:

Fotó: police.hu

Piás üvegek

A hátsó ülésen nem nagyon volt hely, a járműből előkerült viszont három vodkás- és egy tequilásüveg, valamennyi üresen.

Nem volt harmadik személy

A férfi bűnügyi felügyelet alatt állt, emiatt lábán nyomkövetőt viselt. Bár korábban eltiltották a vezetéstől, az autóban rögzített nyomok és a beszerzett adatok alapján ő vezetett, írja a police.hu.

Kihallgatták

A zuglói nyomozók járművezetés ittas állapotban vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki a 26 éves M. Antalt, akinek ittasságát szakértői vizsgálat is igazolta.

Helyszíni felvétel:

Fotó: police.hu

Vádemelési javaslat

A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészség részére.

Fizetés nélkül távoztak a benzinkútról

Az autó útvonalának feltérképezésekor arra is gyanú merült fel, hogy egy közeli benzinkúttól nem sokkal korábban fizetés nélkül hajtottak el. A rendőrök ez ügyben, valamint a járművezetéstől eltiltás szabálysértés miatt külön eljárást indítottak. ​A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Helyszíni fotó – Forrás: police.hu