Egy szabálytalan előzés következtében történt az a baleset, amelyet követően a szemtanúk kezdték meg a szerencsétlenül járt robogós újraélesztését.

Türelmetlen volt az ételfutár

Szerda délután a 2. kerületi Szépvölgyi úton lefelé, a Kolosy tér felé sietett Honda robogóval egy ételfutár. A Pusztaszeri úti jelzőlámpás kereszteződéshez közeledve a robogós férfi úgy döntött, hogy belülről, a záróvonalat is átlépve kielőzi a lassan haladó járműveket. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Pirosra váltott a lámpa

A problémát az okozta, hogy az autók időközben megálltak, mivel a jelzőlámpa pirosra váltott. A robogós ezzel azonban nem foglalkozott, behaladt a kereszteződésbe, ahol nagy erővel, fékezés nélkül a Kolosy tér irányából zöld jelzésen balra, a Pusztaszeri útra kanyarodó fekete Mercedes GLS 580 terepjáró elejébe rohant.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az ütközés után nem mutatott életjeleket az ételfutár

A robogó vezetője a motorháztetőre csapódott, majd az úttestre zuhant, a Honda pedig felborult. Azonnal többen odaszaladtak a futárhoz, és mivel nem mutatott életjeleket, a szemtanúk kezdték meg az újraélesztést.

Tudósítónk a baleset helyszínén készített fényképeket

A robogós ételfutárt a baleset után újra kellett éleszteni – Forrás: BudaPestkörnyeke.hu/GK

Megérkeztek a mentők

A kiérkező mentők folytatták a műveletet, eközben le is vágták a robogósról a ruhát, végül siker koronázta erőfeszítéseiket, sikerült annyira stabilizálni az állapotát, hogy el tudták szállítani a Szent János kórházba. Miután a helyszínelés vegeztével a rendőrök a kórházba indultak, nem megerősített, nem is cáfolt információ szerint a robogós alkoholos befolyásoltság alatt állt, tehát vért is vettek tőle.

Tudósítónk fényképe a helyszínelésről

Jó ideig eltartott a helyszínelés – Forrás: BudaPestkörnyeke.hu/GK

Sokkot kapott a vétlen sofőr

A Mercedes sofőrje sokkot kapott a történtek láttán, hiszen neki fékezni sem volt ideje a becsapódás előtt. A balesethez a fővárosi hivatásos tűzoltók is vonultak, segítettek a műszaki mentésben.

Nagy erejű volt az ütközés

Ugyan a futár viselt bukósisakot, olyan keményen fejelt bele a motorháztetőbe, hogy az komolyan behorpadt, így a feje súlyosan sérült. Szerencséje volt, hogy ebben a Mercedesben már van gázolás-biztonsági rendszer, amely visszahúzza a szélvédő irányába, illetve belülről kipárnázza a motorháztetőt.

Látszik, ilyen nagy erővel csapódott a robogós a Mercedesnek

A becsapódás nyomai a Mercedesen – Forrás: BudaPestkörnyeke.hu/GK

Kisebb fennakadás volt a forgalom tekintetében

Az életmentés és a helyszínelés miatt a 29-es és a 111-es buszok szűk egy órán keresztül terelve közlekedtek. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Fotó a baleset helyszínéről – Forrás: BudaPestkörnyeke.hu/GK