Két év letöltendő börtönbüntetésre ítélt a Kúria egy korrupt sebészt, akit 3 évre a közügyektől, valamint az orvosi foglalkozás végzésétől is eltiltott. Az orvos keveselte a hálapénzt.

Az orvos 2009 és 2013 között dolgozott egy budapesti kórházban ortopéd sebészfőorvosként, műtéti beavatkozásokat is végzett. Tb-alapon végzett műtéteket, de emellé a betegtől pluszpénzt kért. Sokszor a kapott hálapénzt pedig keveselte.

A sebész többek között arra hivatkozott, hogy a felajánlott 30 ezer forintot percek alatt elszórakozza a barátaival, illetve az 50 ezer forint kevés, mert ő gépkocsival jár a Balatonról.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Volt olyan beteg, akivel előre közölte, hogy mennyibe fog kerülni a műtét, és volt, hogy a műtét után határozta meg, hogy mennyi pénzt tart elfogadhatónak a beavatkozásért.

A főorvos egyik alakalommal felhívta a beteg figyelmét, „ne felejtse el, megy még vissza varratszedésre, és egyébként is mástól többet szokott kérni”. Egy betegének pedig a részletfizetést is felajánlotta. Egy másik beteg köszönetképp egy nagyobb értékű könyvet szeretett volna ajándékozni az orvosnak, aki azonban azt visszautasította, egyértelműen utalva arra, hogy a könyv helyett pénzt kér, hiszen a tárgyi ajándékból nem tudja a számára szükséges dolgokat megvenni.

A sebészt első fokon kilenc rendbeli vesztegetés elfogadása miatt két év letöltendő börtönre ítélte. A másodfokú bíróság azonban enyhített ezen arra hivatkozva, hogy a vádlott nem minősült önálló intézkedésre jogosultnak, így csökkentette a büntetést és felfüggesztette annak végrehajtását.

A jogerős döntés ellen a Fővárosi Főügyészség terjesztett elő felülvizsgálati indítványt a Kúriához, amelyben – részletes jogi indokolást adva – kérte az önálló intézkedésre jogosultság, mint minősítő körülmény megállapítását és letöltendő szabadságvesztés kiszabását. A Legfőbb Ügyészség az indítványt fenntartotta, a Kúria pedig helyt adott annak.

A legfelsőbb bírói fórum megállapította, hogy az egészségügyi beavatkozás díját a kórház állapítja meg, azt vagy a beteg vagy az egészségbiztosítás fizeti, az eljáró orvos azonban külön nem kérhet ellenszolgáltatást, mert az jogtalan előnynek minősül. Egy főorvos pedig a beteg irányába önálló intézkedési jogkörrel bír, ezért ha jogtalan előnyt kér, cselekménye súlyosabban minősül.

Mindenható orvosbárók

A BudaPestkörnyeke.hu idén januárban írt arról, hogy egyes intézményvezetők, főorvosok és osztályvezetők, vagyis az orvosbárók havonta több milliós vagy több tízmilliós adózatlan jövedelmet visznek haza. Hogy pontosan hogyan működik a hálapénz-hierarchia, arról ide kattintva tudsz bővebben olvasni.

Kiemelt kép: illusztráció