Botrányos állapotokra hívta fel a Budapesti Közlekedési Központ igazgatójának figyelmét három BKV-s szakszervezet. A sofőrök fulladoznak a kánikulában, mert nem működnek a klímák, egyes buszokat pedig a hőségben is fűteni kell, hogy ne álljanak le.

Megfelelő munkakörülmények kellenének

Levélben emlékezteti a BKV vezérigazgatóját, Bolla Tibort három szakszervezet arra, hogy köteles megfelelő munkakörülményeket biztosítani a cég dolgozói számára – írja a 24.hu. Most hivatalosan is felkérték az igazgatót, hogy gyorsítsa fel a munkakörülmények javítását, mert elviselhetetlen a forróság – mondta az EKSZ elnöke, Naszályi Gábor. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Gyalázatos állapotok

Hozzátette, a járművek klímaberendezéseinek állapota egyenesen gyalázatos, ezért a rendkívüli forróság a sofőrfülkékben szinte elviselhetetlen. Naszályi szerint a klíma nélküli járműveken kritikus a helyzet, de van ennél rosszabb is.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Fűtenek a hőségben

A BKV ugyanis naponta több olyan műszaki hibás buszt küld ki a forgalomba, amely csak akkor üzemel, ha a motor túlmelegedése ellen a kánikulában is bekapcsolják a fűtést. Sok buszon, ha a klímát járatják, akkor túlmelegszik a motor és leáll. Ezért inkább fűtenek, hogy elvezessék a hőt. Az ilyen járműveken pokoli a hőség – állítja az elnök.

Nem tudnak felfrissülni

A portál szerint a helyzetet súlyosbítja, hogy a feszített menetrend miatt egyes járatokon alig van idő felfrissülni két forduló között, a párperces szünet éppen csak arra elég, hogy mosdóba rohanjanak, s legfeljebb igyanak pár kortyot a sofőrök, mielőtt újra visszaülnének a pokolira forrósodott fülkébe – részletezi az elnök. Ezek után nem csoda, hogy jó néhány járművezetőt a rosszullét kerülgeti.

Tíz ember jut ezer sofőrre

Működik a cégnél egy elavult „hőleváltó” rendszer, amelynek a lényege szerint tíz tartalék járművezető vár készenlétben többnyire valamelyik garázsban, hogy a várost átutazva átvegye a szolgálatot egy valahol éppen kidőlt kollégájától.

Megfelelő menetrend

Tíz ember ezer járművezetőre, ez nevetségesen kevés, ez a rendszer végtelenül elavult – véli Naszályi. Az EKSZ elnöke szerint azonban a cégvezetésnek mégsem elsősorban a hőleváltó rendszer korszerűsítése, hanem a kritikus helyzetek megelőzése a feladata, például egy megfelelő menetrenddel, amelyben a járművezetők védelme legalább annyira fontos, mint a pattanásig feszített menetidő betartatása.

Klímák hiánya

Az elviselhetetlen kánikulában a klímaberendezés hiánya a BKV egyéb területein, egyebek között jó néhány szerelőműhelyben is elviselhetetlen körülményeket teremt. Ez is tarthatatlan – vélik a szakszervezetek, egyebek között ezért is kezdeményeztek konzultációt a vezérigazgatónál.

Marad a forróság

Az érdekvédők szerint fel kell gyorsítani a korábban már megkezdett munkakörülmény-javítási folyamatot, hiszen már biztos, hogy a klímaváltozás miatt az ideihez – is – hasonló forró nyarak állandósulnak. 

Együttműködés

A szakszervezetek készek a cégvezetéssel együtt kidolgozni egy hatékony, gyors és biztonságos folyamatot, hogy minél hamarabb javíthassanak a körülményeken – szögezte le az elnök. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

24.hu/BPK – Kiemelt kép: illusztráció – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu