A bíróság elrendelte pénteken annak a nevelőanyának a letartóztatását, aki egy két és fél éves kisfiú halálát okozhatta február 26-án.

Halálra verte

Ahogy a Kékvillogó.hu hírportál beszámolt róla, a gyanú szerint a nő Danikát szófogadatlan viselkedése miatt bántalmazta, aki emiatt belehalt a sérüléseibe. Pénteken a Debreceni Járásbíróság elrendelte, hogy tartóztassák le a fiú nevelőanyját. Azzal gyanúsítják, hogy ő okozta Dani halálát. A korábbi hírekkel ellentétben nem baleset következtében hunyt el a gyermek. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ezt állítja a nevelőanya

A nevelőanya azt mondta, hogy miután a gyermek elcsúszott, “legurult a lépcsőn és beverte a fejét”. Ezzel indokolta, hogy miért voltak sérülések a gyermeken. Az orvosszakértő nem zárta ki, hogy idegenkezűség következtében történt a tragédia.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Aggódós volt

A velük szemben lakó idős hölgy szerint Danikára éppúgy vigyázott anyja, mint saját gyermekére is. Elmondása szerint néha már túlságosan aggódott érte, védte a hidegtől, és szaladt utána az udvaron, hogy el ne essen – írja a HAON.

Kamera

A hölgy házának bejárati ajtaja felett egy videókamera van, még gyermekei szereltették fel, hogy őrizze az egyedül élő asszony nyugalmát. A kamera közvetlenül a kertkapu felé van fordítva, így közvetlenül rálát a szemközti családi házra, ahol a tragédia történt. A rendőrség az eset másnapján elkérte a felvételeket tartalmazó memóriakártyát, melyet feltehetőleg a nyomozás során fognak átvizsgálni.

Ez történt a gyerekekkel

A párnak volt egy saját gyermeke is, ő a nagypapájához került az eset után. Egy másik nevelt gyermekük is volt, ő pedig állami felügyelet alá került. Míg a szomszédok szerint kedves, jóravaló emberek Danika nevelőszülei, nem mindenki van meggyőződve Polgáron a nő ártatlanságáról.

Nem értik, hogy eshetett ekkorát

Egy gyerekmekével sétáló anyuka vegyes dolgokat hallott: „Nem tudom, mit gondoljak az egészről. Állítólag gyakran durván bántak vele, mivel nem a saját gyerekük volt. Mindig tele volt kék-zöld foltokkal, és a hátán is zúzódások voltak. A baleset idején is be volt gipszelve a lába. Nem tudom, hogy egy két fokos lépcsőről, hogy eshetett akkorát, hogy ne élje túl” – mondta.

Ezért került nevelőszülőkhöz

Danika azután került nevelőszüleihez, miután édesanyját börtönbe zárták. Az asszonyt kábítószerrel kapcsolatos ügyek miatt ítélték el.

Itt tart a nyomozás

Az igazságra a nyomozás derít fényt, amely jelenleg korai szakaszában van, a tanúk kihallgatása és a bizonyítékok számba vétele után születhet döntés. A Debreceni Járásbíróság azért határozott az előzetes letartóztatás mellett, mert úgy vélik, az ügy súlyából adódóan fennáll az elrejtőzés kockázata, valamint a gyanúsított befolyásolhatja a tanúkat.

Tagadja a bűnösséget

A nevelőanya ügyvédje elmondta, a vád szerint sem szándékosság, hanem gondatlan cselekmény eredményezte a halált. A védelem álláspontja szerint ezzel szemben a nő nem követte el a bűncselekményt, ezt számos rendelkezésükre álló bizonyíték támasztja alá.

Dönt a Törvényszék

Az előzetes letartóztatással kapcsolatban is ellentétes véleményt képviselnek, ezért az ügyvéd jogorvoslatért fordult a Törvényszékhez, amely a jövő héten dönt ebben az ügyben. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció