Húsvét előtt egy nappal halt meg egy kismama, miután életét adott ikergyermekeinek. Kitti és Attila tíz évig küzdöttek azért, hogy szülők legyenek, az 5. lombikbeavatkozás után fogantak meg az ikrek. A fiatal anyuka egyszer sem tarthatta karjaiban gyermekeit.

Nagy szerelemben éltek

A Jászszentandráson élő Kitti és Attila tizenkét évig éltek nagy szerelemben. 10 évvel ezelőtt látták elérkezettnek az időt arra, hogy családot alapítsanak, ám a sors eleinte nem volt kegyes hozzájuk. Úgy döntöttek, belevágnak a lombikprogramba, ami mind fizikailag, mind lelkileg nagy nyomást helyezett rájuk. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ötödik próbálkozásra fogantak meg az ikrek

A fiatalok kitartottak egymás mellett, Johanna és Barnabás nyolc hónappal ezelőtt, az ötödik próbálkozásra fogantak meg. A babavárás időszaka békésen telt, Kitti minden gondolatát az anyaságra való felkészülés töltötte ki.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nagyon készült az anyaságra

Kitti nagyon készült az anyaságra, böngészte a szakirodalmat, mindenből a legjobbat szerette volna megadni újszülöttjeinek.  Közben a férjével karöltve igazgatta közös álmukat, a Bagdi Tanyát, ahol őstermelőként tevékenykedtek a terhesség időszakában is.

Kórházba került

A problémák a terhesség 32. hetén kezdődtek, Kitti nem érezte magát jól, ezért a férje kórházba vitte őt. Az orvosok végig azzal nyugtattak, hogy bár a vizsgálatok eredményei nem tökéletesek, minden rendben van. Az ikerterhesség miatt veszélyeztetett terhes volt, de meg sem fordult a fejemben, hogy a babák anya nélkül érkezhetnek haza.

HELLP-szindrómára gyanakodtak

Az apa elmondása szerint HELLP-szindrómára gyanakodtak. A szindróma várandós anyáknál jelentkezhet, többek között magas vérnyomással, jobb oldali bordaközi fájdalmakkal és a lábak vizesedésével járhat. Kitti azonban nem rettent meg, végig az tartotta benne a lelket, hogy a babák egészségesek a pocakjában.

Szülés előtt fájdalmai voltak

„Folyamatosan írt nekem a kórházból. A szülés előtt elmondta, hogy reszket, nagy fájdalmai vannak. De csak a gyerekek érdekelték. Hitt abban, hogy a babák április 8-án jönnek a világra, a 8-as volt ugyanis a szerencseszáma” –mondta a Blikknek az édesapa.

Szülés után megműtötték Kittit

Így is lett. Johanna és Barnabás a 34. hétre, császármetszéssel születtek meg. Azonnal felkerültek a koraszülött osztályra. Másnap újabb műtétre volt szükség, emiatt Kitti bekerült az intenzívre.

Minden nap bement hozzá a kórházba

„Élet-halál között lebegett két napig. Minden egyes nap bent voltam nála. Potyogtak a könnyeim, de bíztam a felépülésében. Szép lassan elkezdett inni fecskendőből, evett, felült és felállították. Úgy tűnt, valóban javulni kezdett az állapota. A halála előtti napon elköszöntem tőle, majd másnap felhívtak, hogy hiába küzdöttek az életéért” – itt elcsuklott Attila hangja.

Húsvét előtt halt meg

Kitti húsvét előtt egy nappal, április 16-án hunyt el. Gyermekeit egyszer tudta a kezébe venni. Attila azt mondja, az édesanyát illeti meg először, hogy kezébe vegye gyermekeit. Ő ezt a kiváltságot nem akarta elvenni feleségétől. Emiatt, csak halála másnapján vette kezébe az ikreket.

Egy percig sem lehettek együtt

„Elszomorít, hogy egy percig sem lehettünk teljes család, együtt, kezünkben az újszülöttekkel, akik tíz év után szálltak le hozzánk” – mondta az édesapa. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Így segíthet a családnak

Jászszentandrás polgármestere, Kolláth Bálint gyűjtést kezdeményezett a családnak. A gyerekeknek ebben a helyzetben minden segítség szükséges. A Bagdi családot a következő bankszámlaszámon támogathatja:

  • Takarékbank 50465538-50000074
  • Közlemény: adomány
  • Számlatulajdonos: Kolláth Bálint – Jászszentandrás polgármestere

Kiemelt kép: illusztráció