Raktárnak használta és fogalma sem volt, hogy mennyit szabad biztonságosan rápakolnia. Hamarosan a vádlottak padján adhat magyarázatot, miért kellett meghalnia hibája miatt egy embernek.

Itt történt a baleset

Mint a Fővárosi Főügyészség csütörtök délelőtti tájékoztatásából kiderül, a vádirat szerint a férfi évek óta működtette kisboltját a 8. kerületi Baross utcában, amely egy galériázott helyiség volt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Csak pakolt, pakolt

Noha nem tudta, hogy a galériának mekkora a teherbíró képessége, ennek ellenére azt folyamatosan raktárként használta. A tragédia előtt nem sokkal is ott helyezett el nagyobb mennyiségű árut. Így érkeztünk el 2021. december 28-ai naphoz.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Azonnal meghalt

Ekkor a galéria megadta magát, és leszakadt, annak szerkezete, valamint a galérián tárolt dolgok az üzletben tartózkodó alkalmazottra, valamint az akkor szintén az üzletben tartózkodó üzletkötőre zuhantak. Sajnos utóbbi olyan sérüléseket szenvedett, hogy elhunyt.

Megszegte a szabályokat

Az alkalmazott szerencséjére csupán kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet. Az üzletkötő beszorult a törmelék alá és a helyszínen életét veszítette. A tragikus kimenetelű baleset azért következett be, mert a férfi megszegte a munkavédelmi rendelkezéseket.

Nem volt alkalmas raktárnak

Ezen belül nem gondoskodott a megfelelő szerkezetű és szilárdságú galériaszint kialakításáról, illetve nem alakított ki megfelelő raktárat az üzletben tárolt áruk részére. Éppen ezért mulasztásával megszegte foglalkozása szabályait.

Ezt a büntetést javasolja az ügyészség

Mindez pedig ok-okozati összefüggésben van a galéria leszakadásával, s így az üzletkötő halálával, valamint az alkalmazott sérülésével. A kerületi ügyészség a tulajdonost halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja, és vele szemben fogházbüntetés kiszabását indítványozza a vádiratban.

A kisbolt a baleset után nem sokkal

Iszonyatos zajt hallott

Az egyik szemtanú a Blikknek a történtek után azt mondta, éppen egy cigit szívott el el két munka között. A fodrászüzlet, ahol dolgozom, körülbelül húsz méterre van az üzlettől, így hallottam meg az iszonyatos zajt – idézte fel Horváth Dániel.

Nagyon nehezen nyílt ki az ajtó

A fodrász azonnal a kisbolthoz rohant. „A vállammal kellett betolnom az ajtót, mert oda szakadt le a törmelék, nagyon nehezen nyílt ki. Bekiabáltam, mindenki jól van-e, aztán láttam, hogy Józsi bácsi, a tulaj épp a pult mögött volt”.

A hátán húzta ki

„Átmászott rajta, a hátamra támaszkodott, s így húztam ki onnan, majd ráadtam a kabátomat. Ezután visszamentem még, hogy valakinek szüksége van-e segítségre, de erre már nem kaptam választ” – emlékezett vissza a történtekre. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

(Cikkünkben használt képeink a helyszíni szemlén készültek, forrás: police.hu.)