Ötszintes szállodát építenek a Kazinczy utcában, az egykori Wichmann kocsma helyén. Az épületet, a körülötte lévőkkel együtt nemsokára lebontják.

Lebontják az épületet

Két éve pizzázó működik az egykori Wichmann kocsma helyén a Kazincy utca 55. szám alatt, de már nem sokáig. A Falanszter blog szerint a szomszédságában levő, Király utcára néző 23., 25., 27. és 29-es számú házakkal együtt le fogják bontani az épületet, hogy szállodát építsenek a helyére. 

Bordélyház is működött az épületben

1834-ben vásárolta meg az épületet Schneider József kártyafestő, ott rendezte be pakligyártó műhelyét, ahol megalkotta eleinte 36 lapos magyar kártyacsomagját. Később Rothauser Mór  díszmű-, ruha- és rövidáru kereskedő lett a tulajdonos, aki egy emeletet is felhúzott az épületre, majd továbbadta Zierlichné Fischer Cecíliának, aki bordélyházat működtetett benne.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ruhaboltból lett kocsma

A 20. század elején az új tulajdonos, Bíró Mór adta bérbe az épületet, amit a Magyar Teozófiai Társaság kezdett használni. Később ruhabolt volt a helyén, majd 1986-ban lett Wichmann Tamás a tulajdonos. 

A rántott hús és jó hangulat

A kiskocsma nemcsak citrom-, uborka- és paradicsomkarikákkal díszített rántott húsos szendvicseiről, jó hangulatáról és a sportoló két nagy termetű, de barátságos német juhászkutyája miatt volt nevezetes, hanem arról is, hogy a kocsma feletti lakásban a szocializmus éveiben egy rendszerellenes kalózrádió, illetve egy szamizdat szerkesztőség is működött természetesen Wichmann tudtával és anyagi segítségével. A ház ennek megfelelően komoly politikai szerepet is betöltött a szocializmus hibáinak és túlkapásainak feltárásában és bemutatásában, amely részben, vagy egészben előmozdította a rendszerváltásnak nevezett módszerváltást is.

2018-ban zárták be a kocsmát

Wichmann Tamás kilencszeres kenuvilágbajnok 2018-ban zárta be a Kazinczy utcai ház földszintjén működő, legendás kocsmáját azzal az indokkal, hogy 70 éves korára elfáradt a vendéglátózásban.

Súlyos betegséget diagnosztizáltak nála

Az egykori sportolónál 2017 őszén fedezték fel az orvosok, hogy rákos, a gyilkos kór a vastagbelén kívül a máját és a tüdejét is megtámadta. Sokáig küzdött, hogy legyőzze a betegséget, de sajnos nem sikerült.

„Gyógyulásom esélye nulla”

„Csodák léteznek, de nem az esetemben, a gyógyulásom esélye nulla. Bármennyire is szeretném, nem tudnak meggyógyítani, csupán az életminőségemen lehet javítani. Amit lehet, megteszek. Nagyon sok gyógyszert szedek. Amikor szükséges, vizsgálatra is megyek – nyilatkozta halála előtti interjújában a kenulegenda.

Mécsesek a kocsma előtt

Wichmann Tamás 2020. februárjában, 73 éves korában halt meg. Ekkor már pizzéria üzemelt az kocsma helyén, ennek ellenére rengeteg mécses égett az üzlethelyiség előtt. Az egykori törzsvendégek így rótták le kegyeletüket a sportoló és vendéglátós előtt.

Kiemelt kép: a Kazinczy utcai épület, az egykori Wichmann kocsma idejéből