A Budapesti Közlekedési Központ Rumbach Sebestyén utcai központjának, ügyfélközpontjainak, pénztárainak és további három telephelyének takarítását végző MasterClean Kft. teljes vezetését bilincsben vihették el szeptember 10-én a Nemzeti Adó- és Vámhivatal razziája után. A cég alkalmazottai még egy hétig ingyen dolgoztak a BKK-nak azzal az ígérettel, hogy átveszik őket, de végül sem fizetést, sem állást nem kaptak. A BKK szerint a kialakult helyzetért nem ők a felelősek, a MasterClean dolgozóival pedig nem állnak szerződéses kapcsolatban.
NAV razzia
A BKK közleményében azt írta, a közbeszerzési eljárás lefolytatása után 2024-ben szerződtek a MasterClean Tanácsadó Kft.-vel a társaság Rumbach Sebestyén utcai központjának, ügyfélközpontjainak, pénztárainak és további három telephelyének takarítására. A BKK szeptember 11-én – nem hivatalos forrásból, szóban megerősített információk alapján – értesült arról, hogy a MasterClean Kft.-nél szeptember 10-én a Nemzeti Adó- és Vámhivatal razziát tartott. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Nem tudtak kapcsolatba lépni velük
A hatóság intézkedése után a cég által nyújtott szolgáltatás és a velük való kapcsolattartás ellehetetlenült. A BKK ezek után több csatornán keresztül is próbált hivatalos információt szerezni, de ezekre hivatalos tájékoztatás nem érkezett, és a cégnek e-mailben küldött felszólítások sem értek célba – írja a Telex.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Felfüggesztették a munkavégzést
Szeptember 15-én, a MasterClean munkatársai, a BKK legtöbb telephelyén felfüggesztették a munkavégzést. Ezen a napon a BKK és a MasterClean munkatársai közötti személyes egyeztetésen a BKK jelezte, hogy a társaság próbál megoldást keresni a kialakult helyzetre. A közeledési társaság állítja, hogy ők nem utasították a takarítókat arra, hogy dolgozzanak és azt sem ígérték, hogy kifizetik a bérüket.
Kifizetik a számlákat
A BKK azt írja, hogy ezt jogilag nem is teheti meg, hiszen nem a dolgozókkal, hanem a MasterCleannel áll szerződéses viszonyban. A társaság, a szerződés futamideje alatt az elvégzett munkákra vonatkozó, beérkezett számlákat a szerződésekben foglaltaknak megfelelően folyamatosan és határidőben kiegyenlítették, a szolgáltató felé nincs tartozásuk. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép:

