A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt egy 52 éves dél-nógrádi férfi ellen, aki egy mikrobusz vezetőjeként nem hívott segítséget az epilepsziás rohamot kapó utasához, aki később meghalt.

Rosszul lett az utas

A vád szerint a vádlott 2019 őszén budapesti építkezésekre szállított munkásokat lakóhelyéről. Október 11-én délután már hazafelé tartottak, amikor az utasai „biofüves” cigarettát szívtak. Egyikük rosszul lett, az oldalára dőlt, remegett, hányt, rángatózott, majd hörögni kezdett és az eszméletét is elvesztette. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kérték a sofőrt, álljon meg

A rosszul lett utas testvére kérte a sofőrt, hogy hívjon orvost epilepsziás rohamot kapott fivéréhez, mivel az utasok mobiltelefonnal nem rendelkeztek, egy másik utas pedig arra kérte, hogy álljon meg és úgy hívjanak segítséget.

TUDTAD? A BudaPestkörnyéke.hu hírportált az erősebb napokon már 300 ezren olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nagyon menő, hogy rengeteg hirdető is minket választ, bízik bennünk és a szponzorált cikkek is a piacvezetők közé repítenek minket. (Részletek itt) Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! Gyere vissza pár óra múlva, mert a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon mindig találsz olyan infót, amit máshol nem olvashatsz.

Ebben a mikrobuszban lett rosszul a férfi:

Nem hívott mentőt

A vádlott azonban az utasok kifejezett kérése ellenére sem hívott mentőt, hanem a sértett édesanyjának otthonához szállította a rosszul lett férfit, aki ingatlanhoz érkezéskor már magatehetetlenül feküdt a mikrobusz középső üléssorán.

Meghalt

Bevitték őt a házba, de ekkor már nem reagált semmire, aki kihívott mentők pedig már csak a beteg halálát tudták megállapítani, olvasható az ügyészségi közleményben.

Segítségnyújtás elmulasztása

A vádlott a veszélyhelyzetre utaló rendkívüli körülmények ellenére sem személyesen, sem telefonon nem nyújtott segítséget a kialakult epilepsziás rohama miatt közvetlen életveszélyben lévő férfinak, ezért az ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt emelt vádat ellene, és felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.

Ez várhat rá

Beismerése esetén 1 év, végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre számíthat és a több mint 700.000 forint bűnügyi költséget is meg kell fizetnie, ha elítélik. Az ügyben a Pásztói Járásbíróság hoz ítéletet. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ez is érdekelhet:

Hiába próbált menekülni az asszony: 25-ször sújtott le egy éles eszközzel a feleségére a megvadult férj, a nőnek esélye sem volt túlélni

Kiemelt kép: ügyészség