Két fiú eltűnt a Balatonban szombat este. Dávid és Szabolcs unokatestvérükkel, Bélával vettek részt egy munkával egybekötött nyaraláson, amikor úgy döntöttek, megmártóznak a magyar tengerben. Csupán egyiküknek sikerült a vízből kijönnie. A két másik fiút még mindig keresik.

A Balatonon vállaltak munkát

A bódvalenkei Szabolcs és Béla a településüktől néhány kilométerre levő Tornanádaskán élő unokafivérükkel, Dáviddal a múlt hétfőn a Balaton partjára indultak. Kőművesnek, illetve hegesztőnek tanultak, és itt találtak munkát. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Elmentek fürdeni

Egyikük most látta a Balatont életében először. Szombat este bementek fürdeni. A parttól messzire úsztak, pedig azon a szakaszon gyorsan mélyül a víz. Az idő hirtelen rosszra fordult, ebből pedig baj lett.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Keresik a két fiatalt

Bélának sikerült egy szörfdeszkában megkapaszkodnia, így őt egy csónakos kimenthette. A két másik, 17 és 18 éves fiú eltűnt, őket a rendőrök szonárral és helikopterrel még most is keresik.

Imádkozik értük

„Nem tehetek mást, reménykedem és egyfolytában imádkozom az unokatestvéreimért. Soha nem hittük volna, hogy egy fürdőzésből tragédia lehet” – mondta a Borsnak Béla, a kimentett fiatal.

Nem reménykedik

Szabolcs édesapja a helyszínen követi a kutatómunkát. Azt mondta, nem nagyon bízik abban, hogy fiát élve megtalálják. „Őszinte leszek, egyre kevésbé hiszek benne, hogy a fiam életben van. Már rég jelentkezett volna. Ahogy szólt a rokon gyerek, azonnal autóba pattantunk, és ide jöttünk”.

Haza akarja vinni a fiát

Szabolcs édesapja naponta 700 kilométert autózik. Nem érdekli őt hogy mennyibe kerül az üzemanyag. „Addig mindenképpen itt szeretnék lenni, míg élve vagy halva elő nem kerül”

Megszólalt a nevelőapa

„Három hónapos korától neveltem a fiamat. Mindig is apának szólított. Én még bízom, de egyre kevésbé tudom, hogy miben. Tudom, hogy valamennyire Dávid és Szabolcs is tudott úszni, igaz a mi környékünkön csak kisebb tavak vannak, így főleg azokban edzhettek gyerekkorukban” – ezt már az eltűnt Dávid édesapja mondta.

Megszólalt a szemtanú

Egy fiatal horgász alig száz méterről, a csónakjából nézte végig a fiatalok haláltusáját. „Távcsővel rájuk néztem, mindhárman egy szörfdeszkán ültek, közel 400 méterre voltak a parttól. Ekkor vettük észre, hogy beborultak az egyébként sima, fodrozódó vízbe. És láttuk, hogy a srácok között kitört a pánik” – mondta a Blikknek Nagyvári Márk.

Kapálóztak

„A deszka kezdett befelé sodródni tőlük, ők pedig kétségbeesetten kapálóztak. Rémisztő volt látni, azonnal indultunk feléjük. Csak egyikük tudott úszni, próbált segíteni a másik kettőn, akik teljes pánikban, rémülten kapaszkodtak belé. Őt is lenyomták a víz alá. Aztán a harmadik fiatalember kicsit eltávolodott tőlük és teli torokból kiabált segítségért. A másik két fiú feje még néhányszor felbukkant a vízből, azután az egyik, majd a másik is végleg elmerült” – mondta a szemtanú.

Hallotta a segélykiáltásokat

Egy másik férfi a Facebookon ezt írta a tragédiához kapcsolódóan: „Sajnos ott voltam. Horgonyon álltam. Hallottam a segélykérést. Azonnal odamentem. De már csak a szörfdeszkát tudtam kimenteni”. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció  – Forrás: Facebook/VMSZ – Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és ÖTE