Szemmel láthatóan azt sem tudja, merre van éppen az a férfi, aki minap egyik este a legnagyobb forgalomban csámpított a Thököly úton. Csoda, hogy nem történt tragédia.
Döbbenetes képek
Elképesztő jelenetsorok láttak napvilágot a Facebookon. A felvételekre a Bors hívta fel a figyelmet. Ezen az látható, hogy egy félig levetkőzött férfi a Keleti pályaudvarnál az autók közt sétál. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Veszélyes jelenetek
Ráadásul úgy fest, hogy szemmel láthatóan nem igazán fogja fel, hol van éppen. Kisebb táncmozdulatokat lejt az úttest közepén, míg végül bele nem sétált egy miatta lefékező kisbuszba. Ekkor elesett, felállt, magyarázott valakit a sofőrnek, majd méltatlankodva felment a járdaszigetre
Még nézni is dermesztő
Nem egyedüli eset
A lap cikkéből kiderül, hogy mindez abszolút nem számít egyedi jelenségnek a belvárosban. Több környéken lakó szerint kész életveszély közlekedni bizonyos időszakokban. „Már csütörtöktől kezdődik a buli, akkor jelennek meg a furcsa alakok éjjel” – magyarázta az egyik, környéken lakó autós.
Rettegés a volán mögött
Mint mondta, ez a szombat estétől csúcsosodik ki és hétfő hajnalig tart. Saját bevallása szerint halálfélelme van, ha ilyen időszakban kell vezetnie. „Van itt minden: út közepén rollerező, hulla részeg fiatalok – sokszor úgy, hogy egy rolleren hárman kurjongatnak; út közepén fekvő részeg vagy bemindenezett, agresszív alakok” – magyarázza.
Hirtelen előbukkanó alak
Egy másik olvasó pedig ugyancsak egy hasonló jelenségről számolt be. „Egyik barátnőmmel ültünk a kocsiban, én vezettem. Éppen kanyarodtam ki zöldnél a főútra, amikor egy jól láthatóan totál bódult tag elénk kacsázott az egyik bokorból” – idézte fel.
A dizájnerdrogok tehetnek róla
Azonnal fékezett, s megvárta, ameddig az illető áttántorog az úton. Szerintem semmit nem fogott fel az egészből, csak remélni tudom, hogy túlélte az éjszakát – osztotta meg döbbenetes élményeit a sofőr. A fővárosban is évek óta problémát okoz a dizájnerdrogok jelenléte.
A zsaruk uralják a helyzetet
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kiemelten kezeli a belvárosi kerületek és a bulinegyedként ismert terület közbiztonságát – közölték a hatóságok a Ripost egy korábbi megkeresésére a hatóságok. Hangsúlyozták, hogy az 5.,6.,7. kerületben minden hétvégén megemelt rendőri jelenlét biztosítja az ott élők és a szórakozni vágyók biztonságát.
Rászállnak a bulinegyedre
Ennek jegyében rendszeresek is a razziák az a már említett környéken. Ekkor több hatóságok együttes, komlpex ellenőrzéseket tart és éppúgy tarthatnak a lebukástól a bűnelkövetők vagy éppen azok, akik nem szeretnének nyugtát adni a vendégek A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.fogyasztása után.
(Kiemelt képünk a videóból származik, forrás: Facebook.)