A BRFK és a BKK együttműködésének keretében a 85 és 85 E buszok vonalát ellenőrizték a rendőrök, két férfit elfogtak. Közben feladta magát az a csaló, aki hol villanyszerelőnek, hol lakástulajdonosnak adta ki magát és sok millió forinttal károsított meg másokat.

Razzia a buszokon

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Budapesti Közlekedési Központtal kötött stratégiai partnerség keretében közösségi közlekedési eszközökön tart rendszeres ellenőrzéseket az utasok biztonsága érdekében. Ezúttal május 18-án ellenőrizték a 85 és 85 E buszokat, a megállóhelyeket és azok környékét. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Két férfit elfogtak

Az akció során a rendőrök elfogtak két férfit, az egyiket kábítószer birtoklása miatt körözték, a másikat lopás miatt keresték. Ezen kívül közterületen való alkoholfogyasztás miatt négy esetben, szabálytalan gyalogossal szemben pedig két alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Rendszeres ellenőrzés

A Budapesti Közlekedési Központ és a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködésének keretében kiemelten kezeli a fővárosi közösségi közlekedést igénybe vevők biztonságát. A járatokat, megállóhelyeket és azok környékét rendszeresen ellenőrzik a rendőrök.​

Csaló férfi

Közben a zuglói rendőrkapitányság csalás miatt folytat eljárást egy 29 éves budapesti férfival szemben, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2021 novembere és 2022 áprilisa között több megbízóját és vásárlóját is tévedésbe ejtette különféle ügyletekkel, ám a pénz átvételét követően elérhetetlenné vált ügyfelei részére, és semmit sem teljesített a megbeszéltekből.

12 millió kamu villanyszerelésért

Villanyszerelési és szigetelési munkálatokért összesen több mint tizenkétmillió forintot vett át, de volt, akinek nyomtatót, másnak koncertjegyet ígért.

Elfogatóparancs

Egy lakást két reménybeli bérlőnek is kínált, de a félmillió forintos kaució és bérleti díj megfizetése után egyiknek sem adta át a kulcsokat. B. Dániel ellen a zuglói rendőrök 2022. május 6-án elfogatóparancsot adtak ki, mire a férfi feladta magát.

Kihallgatták

A 14. Kerületi Rendőrkapitányságon egyrendbeli csalás vétség és négyrendbeli csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki május 13-án.

Őrizetbe vették

Vallomásában hiába tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését, a nyomozók őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt a videó a rendőrségi razziáról

Kiemelt kép: Razzia Budapesten – Forrás: Police.hu