Munkahelyéről lopott márkás ruhákat egy 19 éves nő az agglomerációban. A budaörsi üzlet dolgozóját otthonában fogták el.

A 19 éves nő augusztusban egy üzletben vállalt munkát, ahonnan folyamatosan márkás termékeket lopott. A budaörsi boltba érkezett termékekre az eladó nem rakta fel az áruvédelmi eszközt. Ezután egy kartondobozba tette be őket, majd saját autójával elszállította azokat.

Az esetről történt feljelentést követően a rendőrök az ügyben végzett széleskörű adatgyűjtés alapján azonosították a bűncselekmények feltételezett elkövetőjét.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A rendőrök a 19 éves nőt 2019. november 21-én százhalombattai otthonában elfogták, majd a Budaörsi Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.

A rendőrök a nő lakcímén tartott kutatás során a bűncselekményből származó tizenhét pár márkás cipőt, valamint tíz darab márkás ruházati terméket találtak és foglaltak le.

Ellene az eljárást a Budaörsi Rendőrkapitányság sikkasztás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja.

Kiemelt és belső kép: az ellopott termékek – Forrás: police.hu