A neszmélyi, szőnyi és táti Duna-ágba 130 mázsa, két- és háromnyaras pontyot telepített a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége.

A telepítést a járványhelyzet ellenére végrehajtották, mert a teleltetőkben lévő, legyengült immunrendszerű halakat ki kellett helyezni új életterükbe.

Az elnök kiemelte, hogy a szövetség 58 tagegyesületének többsége határozatlan időre megszüntette a napijegyek és a horgászengedélyek értékesítését, és arra kéri tagjait, hogy lehetőleg ne keressék fel a vízpartokat.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A telepített halak a Somogy megyei Patosfáról érkeztek, a nyolcvan mázsát kitevő háromnyaras pontyok átlagos súlya eléri a 2,2 kilogrammot. A telepítésre azért van szükség, mert a természetes szaporulat nem fedezi a horgászok igényeit.

A Duna-ágakba kijuttatott halak általában hosszabb ideig a telepítés helyén maradnak. Ősszel a szövetség a mostanihoz hasonló nagyságrendű telepítést tervez – ismertette Zoltai Dániel.

A Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetség 58 tagegyesület közös szervezete, összesen mintegy 19 ezer aktív taggal, közülük 3200 ifjúsági és gyermekhorgásszal.  A szövetség rendezvényeket szervez, halgazdálkodási feladatokat lát el, valamint halőri tevékenységet végez a Duna megyei szakaszán.

MTI, Kiemelt kép: Pecás a Duna-parton Érdnél – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu