Ugyan nem volt rosszul, azonban a vizsgálatok dermesztő eredményt mutattak. Rémisztő tortúra kezdődött, s noha már hazaengedték a kórházból, édesanyja azért imádkozik, nehogy történjen valami, mert akkor Vivien lebénulhat.

Döbbenetes sorok

Szívszaggató történet jelent meg a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány honlapján. Egy édesanya osztotta meg rendkívül szomorú történetét. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Vérömlenye lett, mert eltalálta egy labda

Kislánya, Vivien betegsége tavaly február végén kezdődött: az iskolából hazaérkezett, nagyon fájlalta az oldalát, ugyanis testnevelés órán megrúgták egy focilabdával, szemmel látható volt, hogy a háttérben nagyobb a baj, mert ahol a labda eltalálta egy nagy vérömleny keletkezett neki.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Elsőre nem tűnt súlyosnak

Az anya érthetően megijedt, éppen ezért bevitte lányát a sürgősségire, ahol készítettek Karcagon egy röntgent, amire azt mondta az orvos, hogy nem akarja a gyereket szenvedtetni, hogy leszívják a vért azt mondta kis időbe telik, de majd felszívódik ennyivel haza is küldtek minket.

Azonnal menni kellett, mert baj van

Hétfő reggelre apró pici pöttyök jelentkeztek rajta. Elvittem a helyi gyermekorvoshoz, aki szerdai időponttal elküldött bennünket vérvételre. A vérvétel megvolt és már hazafelé tartottunk mikor a kórház laboratóriumából hívtak, hogy azonnal vigyem vissza a kislányt, mert baj van – idézte fel a drámai pillanatokat.

Rohammentő érkezett

Ekkor nagyon megijedtek, hogy mi a baj, hiszen Viviennek semmiféle tünete nem volt. „Azonnal vissza siettem vele a gyermekorvos már várt bennünket, aki csak annyit közölt, hogy megkérte a rohammentőt, aki átszállít bennünket Debrecenbe, mert a kislányomnak 0,8 volt a trombocita száma, ami nagyon alacsony.”

Testvére lett a donor

Sokat jártak vizsgálatokra Debrecenben, majd csináltak neki csontvelő biopsziát ami kimutatta, hogy Viviennek Myelodysplazis Syndromája van. Ezt követően közölték velük, hogy egyeztetnek a miskolci kórházzal, mert csontvelő transzplantációra lesz szükség. Ez rövid időn belül megtörtént, testvére volt a donor.

Újabb sokkoló felfedezés

A transzplantáció alatt másfél hónapot töltöttek a kórházban. „A transzplantáció előtti vizsgálatokon kiderült, hogy van még egy nagy baj, a kislányomnak két lyuk van a szívén és a szívének a belső része nem fejlődött ki rendesen. Itt már olyan sokk ért amiatt, hogy egyik baj jön a másik után, hogy megmozdulni se tudtam.”

Duzzanatok keletkeztek rajta

Transzplantáció után sajnos csak három hetet tudtak otthon lenni, ugyanis Vivien egyik este rosszul lett és igy másfél hónapja ismét kórházba kerültek. Ugyanis kiderült, hogy duzzanatok vannak a nyakán és a mellkasán. „Azonnali mellkasi röntgent készítettek ahol kiderült hogy a nyaki duzzanat hátterében radiológiailag igazolt kisfokú pneumomediastinum igazolódott (levegő került a nyak üregbe) közölte a doktornő, hogy bent kell maradnunk”

Csak imádkozni tud

Mint mondta, Vivien annyit feküdt a kórházban, hogy szinte sírva teszi meg azokat a kényszerített lépteket amiket muszáj. Napi 15 perc séta kell neki, hiszen akár lebénulhat. „Ismét hazaengedték nagyon remélem és imádkozom hogy ne történjen semmi amiért újból kórházba kellene maradni” – zárta sorait az édesanya.

Így segíthetsz a családon

Mivel öt gyerekük van otthon, ezért hálás szívvel fogadnak bármilyen anyagi segítséget. Ehhez SMS-ben 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra, vagy at 13600-as szám tárcsázása után a 71-es kódot kell beütni. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

(Kiemelt képünkön Vivien látható, fotó: Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány.)