Egyelőre nem tudni, miért következett be a baleset. Az áldozat azonnal életét veszítette. Szombat este több baleset is történt országszerte, amelyből nem egy halálos kimenetelű volt.

A Nagykörúton történt az eset

Eddig tisztázatlan körülmények között február 19-én, vasárnap, hajnali kettő óra környékén a Harminckettesek terén egy személygépkocsi a villamosmegállóba sodródott – közölte oldalán a renndőrség. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Elterelték a forgalmat

Tájékoztatásuk szerint ennek következtében elütött egy ott várakozó 23 éves nőt, aki a helyszínen életét vesztette. A rendőrök a gépjárműforgalmat a Baross utca és a József utca közötti szakaszon a környező utcákra terelték. Jelezték, hogy vizsgálják a baleset körülményeit.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Két gyalogost is elütöttek

Sajnos szombat este is rengeteg baleset volt az ország útjain, amely közül több végződött tragédiával. Mint korábban beszámoltunk róla, 18 óra körül elgázoltak egy férfit Szombathelyen, a Muskátli utcában. Egy, az úton átkelni kívánó gyalogost ütött el az autó.

Azonnal életét veszítette

Az áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét veszítette. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a rendőrök az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. A hatóságok mindenkitől fokozott figyelmet és óvatosságot kérnek.

Kérdés, volt-e közvilágítás

A 112 Press információi szerint egy kutyáját sétáltató gyalogost gázoltak el. Azon a helyen ahol az ütközés történt jelenleg nem működik a közvilágítás, bár azt nem tudni, hogy a tragédia idején égtek-e a lámpák.

Szeretett volna átkelni

Megjegyezték, hogy a kutya is elpusztult az ütközésben. A Muskátli és a Jázmin utca kereszteződésében szeretett volna átmenni az úton, amikor egy Olad felé tartó Volkswagen elütötte. Kérdés hogy a sofőr érzékelte-e, hogy a gyalogos rálép az úttestre.

Szinte egyszerre volt a két halálos gázolás

Az ország egy másik pontján ugyancsak gyalogosgázolás történt szombat este. A rendőrség arról tájékoztatott, hogy Heves vármegyében, a 3-as számú főút 105-ös kilométerében háromnegyed 7 után nem sokkal elütöttek egy férfit.

Nem lehetett rajta segíteni

Eddig tisztázatlan, mi okozta a balesetet. A gyalogos férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét veszítette. A rendőrök félpályás útlezárás mellett helyszíneltek. Az ütközés erejét mutatja, hogy az érintett autó szélvédője alaposan betört az ütközést követően.

Fekete ruhában volt a gyalogos

Az Agria Tv információi szerint egy 78 éves, bükkszentmártoni illetőségű férfi sötét ruhában gyalogolt az út szélén, amikor egy – ugyancsak fekete autó elgázolta. Az esett lakott területen kívül történt, így közvilágítás sem volt az adott útszakaszon. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció