Egyelőre nem tudni, mi okozhatta azt a balesetet, amely vasárnap este történt a főváros határának közelében. Egy férfi ismeretlen okból lehajtott az útról, majd autója a feje tetején állt meg.

A körgyűrű történt

Az M0 autóút M5-ös autópálya felé vezető oldalának 4-es kilométerszelvényében közlekedett egy személygépkocsi, amikor megtörtént a baj – közölte vasárnap este oldalán a rendőrség.  A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Valamiért lehagyta az utat

Fél 7 körül ismeretlen okokból letért az úttestről, a vízelvezető árokba hajtott és felborulva állt meg. A baleset Törökbálint közelében történt. Az autót vezető 58 éves sofőr a helyszínen belehalt elszenvedett sérüléseibe. A rendőrök megkezdték a baleset helyszínelését és a körülmények vizsgálatát.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A helyszínelés pillanatai

.MTI/Mihádák Zoltán

Rettenetes balesetek sora

Nem ez az első baleset vasárnap, amelyben életét veszítette egy ember. Mint korábban beszámoltunk róla, a Ferihegyi gyorsforgalmi úton közlekedett egy kombi Honda reggel, majd a Csévéző úti felüljárót elhagyva eddig ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra.

Nem tudta elkerülni

Szemből egy magyar rendszámú, utasokat szerencsére nem szállító, MAN márkájú turistabusz éppen ekkor ért oda. A buszsofőr megpróbált lehúzódni járművével, ennek érdekében balra rántotta a kormányt, de a szalagkorlát miatt nem igazán volt mozgástere.

Azonnal meghaltak

A Honda nagy erővel a busz bal első sarkának vágódott, majd megpördült és a saját sávjában, a forgalommal szemben állt meg. Az ütközés akkora erejű volt, hogy a személyautó a felismerhetetlenségig összeroncsolódott, az abban utazó két középkorú férfi beszorult a roncsba és azonnal életét vesztette.

A buszvezető kórházba került

Holttestüket a fővárosi hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével, a tető hátrahajtásával szabadították ki. A buszt vezető férfi is megsérült a balesetben, őt a mentőszolgálat szakemberei kórházba szállították.

A nézelődők is balesetet okoztak

A helyszín mellett, a Gyömrői úton újabb baleset történt, egy nézelődő sofőr Audijával egy Ford kombinak ütközött hátulról, szerencsére sem a Fordban, sem az Audiban nem sérült meg senki.

Baljós tárgyak

A halálos balesetben érintett autóban lószereket találtak az RTL híradójának információi szerint. A csatorna kereste a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztályát. Azt írták a „balesettel érintett gépkocsiban, illetve abból kiszóródva a rendőrök lőszereket találtak”, ezért lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés miatt nyomozást rendeltek el az ügyben.

Az egyik legveszélyesebb út

Ezekre nem volt engedélye a két férfinak. Hogy pontosan mennyi és milyen típusú lőszert találtak, azt egyelőre nem árulják el. Egyelőre itt sem ismert, hogy mi okozta a balesetet, ám tény, hogy a Ferihegyi gyorsforgalmi út az egyik legveszélyesebbnek számít a fővárosban.  A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

(A cikkben használt képek forrása: MTI/Mihádák Zoltán.)