Szirénázó rohammentővel vitték kórházba hétfő hajnalban Lang Györgyit, a Pa-dö-dö 67 éves énekesét, mert agyérgörcsöt kapott és ilyesztő tüneteket produkált.

Nagy a baj

A Pa-dö-dö énekesnőjét az otthonában érte utol a fájdalom hétfőn hajnalban, amint pedig egyértelművé vált, hogy nagy a baj, rohammentő sietett érte. A Bors egyik olvasójától jött a hír, hogy az egyik fővárosi kórházban látták szemmel láthatóan súlyos állapotban a művészt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem tudta mozgatni a kezét

„Éjjel kettőkor jöttem el tőle, nem tapasztaltunk semmi különöset. Tudom, hogy reggel négy-öt óra körül szokott lefeküdni. Utólag elmondta, hogy akkor még minden rendben volt, reggel viszont már kevésbé tudta mozgatni a kezét, emellett nehezebben beszélt, ezért jobbnak látta, ha felhív” – kezdte a Borsnak Falusi Mariann s elárulta, ezután mentőt hívtak, akik egy fővárosi kórházba szállították Györgyit

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Agyérgörcs

Falusi Mariann hozzátette: Az orvosok közölték velünk, hogy hajnalban agyérgörcse volt. Megnézték és bevitték a kórházba, gyógyszereket is kapott. Györgyi most már a szubintenzív osztályon fekszik, tehát már jobban van és semmiféle tünete nincsen. Holnap remélhetőleg kikerül az osztályról, utána pedig hazaengedhetik.

Érthetően beszél

Mariann megnyugtatott mindenkit, aki Györgyiért aggódik: úgy tűnik, nem történt komolyabb baja. „Tisztán és érthetően beszél, jó kedve van, nevet és most már a kezeit is mozgatja” – mondta az énekesnő.

Homály fedi

Egyelőre homály fedi, hogy mi okozhatta Lang Györgyi agyérgörcsét. A zenekar tagjai nemrég még együtt pihentek, néhány napja értek haza Egyiptomból. Lang Györgyi egyébként gyógyíthatatlan beteg, évek óta kerekesszékbe kényszerült.

Bajba került a barátja is

Lang Györgyi barátját, Kulka János 2016-ban kapott stroke-ot, agyvérzést. Az akkor 56 éves művész hetekig volt kórházban, a felépülése a mai napig tart.

Meghalna

A Kossuth-díjas színész nem túlságosan boldog, arra a kérdésre legalábbis, hogy mi a leghőbb vágya, a Marie Claire magazinnak idén szeptemberben adott interjújában feketén-fehéren azt mondta: Meghalni.

Idegennek érzi magát

Bár három éve szerelmes, nincs jól, és még mindig küzd a démonaival – fűzi hozzá, és beszél arról is, hogy nincs jól, idegennek érzi magát, mintha lobotómiát hajtottak volna végre rajta. 

Eltűntek körülötte a barátok

Dühös vagyok magamra. Reggel, amikor felkelek, még minden szuper. De ahogy múlik a nap, úgy romlik a kedvem. Délelőtt fél tizenegykor már depresszió­san ülök a kanapén – árulta el. Szerinte mindenki eltűnt, aki régen körülötte volt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Lang Györgyi