Elnézést kérve emelte meg árait az egyik monori férfi fodrászüzlet, divatosabb nevén barber shop. A rezsicsökkentés módosítására hivatkoznak, sőt azt is leírták, hogy a villanyszámlájuk 40 ezerről 240 ezerre emelkedik. Azt is bejelentették, hogy azért most emelnek nagyobbat, hogy ebben az évben már ne kelljen többet emelniük, így az árakba már belekalkuláltak mindent ami várható ebben az évben. Miután a közösségi oldalra kitették az áremelésről szóló posztot, népharag zúdult rájuk, nem biztos, hogy a legjobb marketingfogás lett belőle.

Drasztikus áremelés

„Új árak. Elnézést kérünk a drasztikus áremelésért. Őszintén, kertelés nélkül: a villany 40 ezer forintról 240 ezerre emelkedik, az alapanyagok árai akar háromszorosára is emelkedhetnek, nem beszélve az október utáni üzemanyag árakról és annak következményeiről. Az árak úgy lettek kiszámolva, hogy reméljük több áremelésre nem kell sort keríteni, de nem kockáztathatjuk, hogy csődbe menjünk” – írta a Facebookon az egyik helyi barber shop tulajdonosa. A botrányt okozó árlistát a cikkünk alján nézheted meg. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiosztották a borbélyt

A kuncsaftok tájékoztatásából nagy vita lett, sokan alaposan kiosztották a borbélyt, hogy mégis mit képzel, hiszen hivatalosan még nem hozták nyilvánosságra, hogy mennyibe fog kerülni piaci áron az áram és a gáz, vagy mikor törlik az üzemanyagok ársapkáját és mennyibe fog majd akkor kerülni a benzin, így nonszensz, hogy a majdani árakra hivatkozva már most árat emel.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Elkapkodott áremelés

Mások azt vetik az üzlettulajdonos szemére, hogy túlzottan elsieti, elkapkodja az áremelést. Egyesek azt kérdezik tőle, hogy az üzemanyagot mire használja? A monori borbély lelkesen válaszolt a kritikusainak. Elmagyarázta, hogy az üzemanyagot azért kell belekalkulálni, mert autóval viszi óvodába a gyereket, ráadásul az összes alapanyagot kamionokkal szállítják a boltokba, ahol ő is beszerzi azokat, ezért az áruk biztosan emelkedni fog az üzemanyagár sapka eltörlésével.

7500 forint egy vágás

Az új árak szerint Monoron egy felnőtt hajvágás 6500 forint lesz, a haj-szakáll vágás pedig 7500 forintra emelkedik. A helyi borbély szerint muszáj lépni, mert nem akar csődbe menni.

Meredek döntés

„A gyerek óvodába hordásának mi köze van a szalonhoz? A kéthetes nyaralásodat nem számolod fel? Előre emelni elég meredek, úgy, hogy azt sem tudod még, hogy mennyivel lesz több költséged. Nekem mindegy, csak maradjon vendéged, aki fizeti a gyerek oviba furikázását.” – írja egy hozzászóló. Mások csak annyit írnak, hogy egy félórás vágásért hétezret elkérni szép.

Nem mennek többet hozzá

Egy másik posztoló arról ír, hogy vett 8 ezerért hajvágógépet és inkább azzal intézi a hajvágást. Mások nyugtatják, hogy a pesti belvárosi borbélyok ennél drágábbak, megint mások azt tanácsolják neki, hogy ne kapkodjon, várja meg az új energiaárakat és szép lassan emeljen, ne egyszerre sokat. Vannak olyanok is, akik konkrétan kijelentették, hogy nem mennek többet hozzá.

Neten terjedő árak

Egy hozzászóló megjegyzi, hogy a villanyszámla drágulását a neten keringő táblázatból szedte? Miért nem várja meg a hivatalos adatokat? Mivel a rezsicsökkentés módosítása augusztus 1-től lép életbe, addig hivatalosan is közölni kell az áram aktuális piaci árát.

Bemondott valamit a fideszes rezsibiztos

Eddig csak Németh Szilárd rezsibiztos, a Fidesz alelnöke szólalt meg, aki bemondott egy számot, hogy mennyibe fog kerülni piaci áron az áram, majd kiderült, ha valóban annyi, akkor nem stimmel az az összeg, ami a villanyszámlákon rezsicsökkentés során megtakarított összegként van feltüntetve.

Lenne bőven olcsó áram

Holoda Attila, 2010 után a második Orbán-kormány energetikáért felelős helyettes államtitkára volt, civilben mérnök, pénteken arról beszélt az ATV-ben, hogy az olcsón termelő paksi atomerőmű képes teljesen kiszolgálni a magyar lakossági fogyasztást, így teljesen felesleges méregdrága piaci áron adni az embereknek az áramot.

Bűvös számok

A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleménye szerint a magasabb gáz,- és villanydíjak már augusztus elsejétől kiszámlázásra kerülnek. A tavalyi év átlagfogyasztását veszik alapul, gáz esetében 144 köbméter, áram esetében pedig 210 kWh a bűvös havi szám. Ha az éves átlagokat nézzük, akkor gáz esetében 1729 köbméter, áram esetében 2523 kWh az átlag. Ami ez fölött van, azt piaci áron kell kifizetni. Egyelőre nem mondák meg, mennyi lesz a piaci ár. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt a Monoron botrányt okozó árlista

Kiemelt kép: illusztráció, nem az érintett üzletben készült