Elgázolt a vonat egy embert hétfő délelőtt Vecsésen. Az egyik helyszínen tartózkodó utas szerint valaki szándékosan lépett a vonat elé. Egy másik utas csak annyit írt: „Sajnos volt szerencsém látni a testet”. Idén már több mint tíz embert gázolt el a vonat. Legutóbb Sárváron történt hasonló baleset.

Gázolt a vonat

A Nyugati pályaudvarról Debrecenbe 8:25-kor elindult Cívis InterRégió (6072) elgázolt egy embert Vecsésnél, emiatt a helyszínelés végéig, várhatóan délig, egy vágányon szünetel a forgalom Pestszentlőrinc és Vecsés között.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nő a menetidő

A Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Záhony és a Budapest-Cegléd-Szeged vonalon 20-30 perccel nőhet a menetidő. Rövidebb útvonalon közlekedő vagy kimaradó járatokra is számítani lehet a ceglédi vonalon.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Forgalmi változás

  • A Nyugati pályaudvarról egész órakor induló Z50-es vonatok 5 perccel később indulnak és Monorig S50-es személyvonatként közlekednek.
  • A ceglédi Z50-es vonatok Monortól S50-es vonatként közlekednek a Nyugati pályaudvarig.

InterCityk

  • A szegedi Napfény InterCityk csak Monorig közlekednek és onnan indulnak Kecskemét, Szeged felé.
  • A debreceni Cívis InterRégiók csak Ceglédig közlekednek, illetve Ceglédről indulnak Szolnok, Debrecen felé.
  • A Debrecen, Nyíregyháza felé, illetve felől közlekedő Tokaj és Nyírség InterCityk teljes útvonalon közlekednek.

Tragédia Sárváron

Legutóbb Sárváron gázolt halálra a vonat egy embert. Az egyik környéken lakó azt mondta a tragédia után, hogy látta a későbbi áldozatot pár nappal tette előtt a helyszínen.

Terepszemlét tartott

A férfi akkor is, mint a tragédia napján, autóval érkezett. Halála előtt terepszemlét tartott, vélhetően azt a helyet kereste, ahol a vonat elé tud lépni. Amelyet sajnos, pár nappal azután meg is tett.

Búcsúlevelet találtak

Később kiderült, hogy a sárvári férfi, tette előtt nemsokkal vált el. Magányosan élt, autójában egy búcsúlevelet találtak, amelynek tartalma nem ismert.

Sok a vasúti gázolás

2024-ben, az előző évek azonos időszakához képest, sok embert ütött el a vonat. Január 2-án például, egy nap alatt hárman választották a halálnak ezt a formáját. Másnap pedig 2 ember lépett a vonat elé.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Van segítség!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

Kiemelt kép: illusztráció